2020. augusztus 17., 08:00

Európa-liga: Döntőben a Sevilla

Elsőként az ötszörös győztes Sevilla jutott a labdarúgó Európa-liga fináléjába: a spanyol csapat a sorozat Németországban zajló végjátékának vasárnapi elődöntőjében 2-1-re nyert a Manchester United ellen.

A február óta immár 20 mérkőzéses veretlenségi sorozatot maga mögött tudó spanyol együttes ezzel megőrizte hibátlan mérlegét (6/6) a második számú európai kupasorozatban játszott elődöntőiben, és 2016 után újra készülhet a fináléra.

Az első félidőben ugyan korán vezetést szerzett az MU, de ezt követően inkább a Sevilla akarata érvényesült és megérdemelten egyenlített. A fordulás után az első tíz percben óriási nyomás alatt futballozott az andalúz gárda és csak Bono kapus bravúrjainak köszönhette, hogy az eredmény nem változott.

Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék, majd a 78. percben a csereként pályára lépő Luuk de Jong szerzett vezetést a Sevillának, ez volt a holland csatár első találata a sorozat mostani kiírásában. Ez a gól végül eldöntötte az összecsapást.

Európa-liga, elődöntő:
Sevilla (spanyol)-Manchester United (angol) 2-1 (1-1)
gól: Suso (26.), de Jong (78.), illetve Bruno Fernandes (9., 11-esből)
hétfőn játsszák:
Internazionale (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán), Düsseldorf 21.00
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.