2023. december 3., 11:18

EURO-2024: A szervezők már 1,2 millió jegyet adtak el

Hétfőn indul a jövő évi, németországi labdarúgó Európa-bajnokságra szóló jegyek értékesítésének második szakasza.

EURO-2024 labda
Fotó: TASR/AP

A német szövetség (DFB) a szombati, hamburgi csoportsorolás és az órára lebontott program kihirdetése után ismételten hangsúlyozta, hogy ezúttal egymillió belépőt adnak el, ugyanakkor a házigazda válogatott - amely éppen a magyarokkal került azonos négyesbe - mérkőzései iránti kereslet meghaladja a kínálatot.

A szervezők az előzetes jelentések alapján azzal számolnak, hogy a németek csoportriválisai, köztük a magyarok,  jelentős számú szurkolóval érkeznek majd nyáron az országba.

A magyarok Svájccal június 15-én, szombaton 15 órától játszanak Kölnben,

majd június 19-én, szerdán 18 órától a házigazda Németország ellen folytatják szereplésüket Stuttgartban, végül Skóciával június 23-án, vasárnap 21 órától találkoznak szintén Stuttgartban.

Az első körben 1,2 millió jegyet adtak el a szervezők a jelentkezők között, ekkor még csak a házigazda válogatott csoportmérkőzéseinek helyszíne és dátuma volt ismert.
A legolcsóbb belépők 30 euróba, a legdrágábbak 1000 euróba kerülnek.

A 24 csapatos Eb-t június 14. és július 14. között rendezik Németország tíz városában.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.