2026. július 26., 09:15

Értékes trencséni döntetlennel kezdte az új szezont a Komárom

Lendületes és küzdelmes mérkőzéssel vette kezdetét a Niké Liga új idénye, amelyben a Komárom az AS Trencsén otthonába látogatott. A vendégek kifejezetten aktív, kezdeményező és harcias teljesítménnyel, 1–1-es döntetlennel zárták a nyitófordulót. A komáromi együttes közelebb állt a győzelemhez, hiszen a találkozó folyamán kétszer is a kapufa mentette meg a hazaiakat. 

 

Komárom - AS Trencsén - Niké Liga - 2026.7.25.
Értékes komáromi döntetlen.
Fotó: TASR

A hétvégén kezdetét vette a szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) új idénye. Az előző idényben a bentmaradást kiharcoló Komárom, idegenben a Trencsén otthonában kezdte a szezont. A komáromiak a fiatal szakvezető Czibor Norberttel az élen vágtak neki az új szezonnak, hiszen az előző idényben a fiatal szakemberrel vívták ki a bentmaradást, a vezetőség pedig a szezon után megerősítette posztján.

A nyáron a komáromiaknál több változás is történt, többen távoztak, de új játékosok is érkeztek. A szezonnyitón pedig több új játékos is a kezdőben kapott lehetőséget, többek között Masaryk, Bernát és Leoni is.

Az összecsapás nagy tempóban indult, és már a 11. percben közel jártak a vezetés megszerzéséhez a vendégek, Šimon Šmehyl szöglete után Martin Šimko csapatkapitány fejese a felső lécen csattant. A kimaradt lehetőség után azonban a Trencsén büntetett. Három perccel később egy lecsorgó labdát Markus Poom szép mozdulattal, kapásból lőtt a jobb felső sarokba, megszerezve a vezetést a hazaiaknak.

A bekapott gól nem törte meg a komáromiakat, akik azonnal növelték aktivitásukat. Bár a hazaiak részéről Hájovský lőtt nem sokkal mellé, a félidő hajrája egyértelműen a vendégeké volt. Andy Masaryk mellé szálló lövése és Kiss Filip fejesét követően a hosszabbításban Ján Bernát ismét a kapufát találta el, így a Trencsén egygólos előnyével vonulhattak szünetre a felek.

Komárom - AS Trencsén - Niké Liga - 2026.7.25.
Döntetlennel kezdte az új idényt a Komárom.
Fotó:  TASR

A fordulást követően a komáromi szakmai stáb frissített a csatársoron, pályára lépett a tapasztalt Jakub Sylvestr, majd nem sokkal később Dominik Žák és Ganbayar Ganbold is beállt. A folyamatos nyomás a 66. percben hozta meg a gyümölcsét, az egész meccsen aktívan futballozó Andy Masaryk húzott befelé a bal oldalról, megpattanó lövése pedig a hálóban kötött ki, kiegyenlítve a mérkőzés állását.

A megérdemelt egyenlítést követően sem vett vissza a tempóból a Duna-parti együttes. A 81. percben a Trencsén kapusának, Andrija Katićnak óriási bravúrt kellett bemutatnia, hogy megóvja csapatát a második bekapott góltól. A hosszabbításban Ganbold negyvenméteres próbálkozása jelentette az utolsó veszélyt, így a mérkőzés végül 1–1-es döntetlennel zárult.

Komárom - AS Trencsén - Niké Liga - 2026.7.25.
Masaryk végig aktítvan futballozott.
Fotó:  TASR

A lila-fehérek tehát egy értékes idegenbeli döntetlennel kezdték a Niké Liga új idényét, és a következő fordulóban először léphetnek pályára felújított otthonukban a Niké Ligában a Spartak Nagyszombat ellen.

A szombati játéknap további mérkőzésein az előző idény bronzérmese a Nagyszombat nagy meglepetésre nem tudta legyőzni hazai pályán a Szakolcát. A hazaiaknál ezen a mérkőzésen mutatkozott be a kispadon Antonio Munoz segítője a bodrogközi szakember Geri Gergely. A szombati játéknap harmadik mérkőzésén a Zólyombrézó hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a zempléni Nagymihály ellen, ezzel sikeresen indították az új szezont a vasgyáriak. A vasárnapi játéknapon a DAC is bemutatkozik méghozzá a Rózsahegy otthonában, míg a többségi magyar tulajdonú FC Kassa a Zsolna otthonában játszik rangadót.

 

Niké Liga, 1. fordulójának szombati eredményei:

 

AS Trencsén - Komáromi FC 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Poom (14.) ill. Masaryk (66.)

 

FC Spartak Nagyszombat – MFK Szakolca 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Bariš (51., öngól) ill. Mensah (41., öngól)

 

FK Železiarne Zólyombrézó - MFK Zemplén Nagymihály 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Šiler (26.), Faško (39.)

 

Megosztás
Címkék