2018. július 25., 21:19

Értékes döntetlent ért el a Vidi idegenben

A Vidi FC gól nélküli döntetlent játszott a bolgár bajnok PFC Ludogorec vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai, első mérkőzésén.

Vidi-Kisvárda
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A magyar csapat futballistái közül Anel Hadzic a bemelegítés során megsérült, nem tudta vállalni a játékot, helyette Boban Nikolov került a kezdőtizenegybe.

Eleinte a Vidi FC kapuja előtt zajlott a játék, Kovácsik Ádámnak többször is védenie kellett, majd a huszadik perc után a magyaroknak is voltak lehetőségeik. A folytatásban újra a Ludogorec irányított, amelynek az első félidőben hat kapura lövése volt, míg a székesfehérváriaknak csupán egy.

A második félidőben sem változott a mérkőzés képe, többet volt a labda a bolgár csapatnál, amely néhányszor ígéretes helyzetbe került. A hajrában a korábbinál is intenzívebben támadták a Vidi FC kapuját a házigazdák, és bár 16-2-es kapura lövési aránnyal zártak, gólt nem tudtak elérni.

A visszavágót jövő szerdán 20 órától rendezik Felcsúton. A párharc győztese a BL-selejtező harmadik körében a román CFR Cluj vagy a svéd Malmö FF együttesével találkozik. A vesztes átkerül az Európa Ligába, és a selejtező harmadik fordulójában a bosnyák HSK Zrinjski Mostar vagy a máltai Valletta FC csapatával játszik.

BL-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
PFC Ludogorec (bolgár)-Vidi FC 0-0
Razgrad, 5500 néző, v.: Pandzic (svéd)
sárga lap: Juhász (28.), Kovács (41.), Huszti (45+3.), Nego (80.)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.