2021. október 29., 09:23

Enyhe büntetést kapott a Spartak és a Slovan a botrányos rangadó után

A Szlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága (DK SFZ) 35 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta a nagyszombati FC Spartakot, a pozsonyi ŠK Slovan 20 ezer eurót fizet. A klubokat az október 17-én lezajlott, befejezetlen, Fortuna Liga-derbi eseményei miatt büntetik. A rangadót a bíró mindkét tábor huligánjainak összecsapásai után idő előtt lefújta.

Spartak Trnava - Slovan Bartislava
Fotó: TASR

További büntetésként pedig korlátozzák a nézők jelenlétét a meccseken.

A nagyszombatiaknak az elkövetkező három mérkőzésük zárt kapus lesz, csupán a 15 év alatti gyermekeket engedhetik be.

A Slovan szurkolói nem utazhatnak a legközelebbi négy idegenbeli mérkőzésre.

Ezen kívül a fegyelmi bizottság a szezon végéig megtiltja egymás szurkolótáborának , hogy elutazzanak bármely Spartak-Slovan rangadóra, azaz csak a helyi szurkolótábor lehet jelen az összecsapáson.

A 161. Slovan-Spartak rangadó a 15. percben félbeszakadt, miután a kiprovokált Slovan szurkolók beszaladtak a pályára, ahova a Spartak szurkolói is levonultak, majd a két tábor között verekedés tört ki. A rendbontókat a rendőrüknek kellett megfékezniük. Filip Glova vezető bíró a mérkőzést lefújta, a három pontot később a pozsonyi Slovannak ítélték.

Úgy tűnik az ítélet eléggé komolytalan, a történtekkel nem arányos. Tulajdonképp elviselik azt a pár zártkapus mérkőzést, és minden mehet a régi mederben. A botrányos eseményekkel a szlovák parlament ifjúsági és sportbizottsága is foglalkozott. A biztonság fokozására hívták fel a figyelmet, és már ott felvetődött a javaslat, hogy a holland Feyenoord és Ajax példáját követve, akár két-három évig is betilthatnák a két csapat szurkolótáborának, hogy idegenbe látogassák meg a derbit. Ezt a nagyszombatiak ajánlották, a Slovan ezzel nem értett egyet.

Mindenesetre világos, hogy a szlovák viszonylatban nagy múltúnak számított két csapat ügyét kedvezményesen bírálták el.

Nem ez volt az első eset, hogy a szurkolótáboruk garázdálkodott, és soha eddig pontlevonással, vagy legalább feltételes pontlevonással nem büntették őket. Így az sem lesz csoda, ha ez újra megismétlődik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2021. 10. 31., v - 12:44

A szlovák komplexusok itt is érvényesülnek. Naná, hogy nem lesz pontlevonás, hiszen ez a DAC - nak esetleg jól jönne. És mikor hoznak döntést mindkét csapat ellen a folyamatos magyargyűlölő rigmusok miatt? (A kérdés persze költői...)