2020. szeptember 2., 11:18

ELŐZETES – Törökországban kezd a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

A labdarúgó-válogatottak tíz hónap után a Nemzetek Ligája második kiírásában lépnek pályára ismét, miután a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a márciusi Európa-bajnoki pótselejtezőket és a nyári kontinensviadalt is: a magyar csapat a csütörtöki nyitónapon Törökországban kezd a másodosztályt jelentő B divízióban.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a sorozat debütálásakor még a harmadik vonalat jelentő C divízióban szerepelt, de az osztályok létszámát az első szezon tapasztalatai alapján valamelyest átalakították, ennek nyomán került a magyar csapat a B divízióba, noha nem végzett a feljutást jelentő első helyen a csoportjában.

A nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistája alapján az 52. magyarok számára elsősorban a bennmaradás lehet a cél, mivel mindhárom riválist előrébb jegyzik: a törökök éppen a szintén csoportellenfél szerbekkel holtversenyben a 29. helyen állnak, az oroszok pedig a 38. pozíciót foglalják el.

Ezt figyelembe véve arra kicsi az esély, hogy a magyar csapat kiharcolja a Nemzetek Ligájában megszerezhető két világbajnoki pótselejtezős hely egyikét, ugyanis ehhez meg kellene nyernie a csoportját, de önmagában még ez sem jelentene garanciát erre.

A két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen.

Ez azt jelenti, ha az A divízióban lesz legalább két olyan csoportelső, amelyik a vb-selejtezőkön nem végez az első kettőben, akkor az alsóbb osztályok csoportgyőztesei kiszorulnak ebből az összevetésből.

A nyitányon kiváltképpen nehéz dolga lesz a magyar válogatottnak, ugyanis egyrészt 36 éve nem nyert Törökországban, másrészt a keret jelentősen kicserélődött, ráadásul számos hiányzás nehezíti az olasz szakvezető dolgát.

A Rossi által múlt hétfőn behívott 25 labdarúgóból 11 játékos új volt az előző keretéhez képest, majd öt futballista esett ki sérülés, illetve amiatt, hogy klubcsapatában koronavírusos vagy koronavírusgyanús eset volt, az utólag meghívottak közül pedig Hangya Szilveszter végül nem tudott csatlakozni az együtteshez.

A felforgatott és megtizedelt magyar válogatott csütörtökön - közép-európai idő szerint - 20.45-től találkozik a házigazda török együttessel Sivasban, majd három nappal később az oroszokat fogadja a Puskás Arénában 18 órától.

A csoport negyedik tagja Szerbia.

Bese és Bolla kikerült a keretből

Személyes okok miatt távol marad a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésétől Bese Barnabás és Bolla Bendegúz.

Marco Rossi szövetségi kapitány a csapat szerdai edzése előtt megtartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a koronavírus-járványhoz nincs köze annak, hogy a két futballista kikerült a keretből.

A védelemben így nagyon kevés játékosunk maradt, ezért azt még át kell gondolnunk, hogy a hátsó alakzatot hogyan állítsuk össze

- nyilatkozta az olasz szakember. Hozzátette: 2018 óta többször előfordult már vele, hogy bizonyos futballistákra nem számíthatott, de több olyan mérkőzést is tud mondani példaként, amelyen nem a legjobb összeállításban lépett pályára a csapat, mégis jó eredményt ért el.

Nehéz helyzetben vagyunk, de szeretném, ha pozitívan állnánk hozzá a soron következő meccsekhez. Úgy látom, a magyar emberek sokszor pesszimisták, én most lelkesedést és küzdelmet várok a játékosoktól, azt szeretném, ha a kezdő sípszótól a lefújásig küzdenének

- mondta Rossi, aki szerint bár a labdarúgásban mindig az eredmény számít, számára most az a fontos, hogy a csapat végig harcoljon és igyekezzen magvalósítani a begyakorolt taktikai elképzeléseket.

A szövetségi kapitány elárulta, a csapatkapitányi karszalagot Szalai Ádám viseli majd, mert "a személyisége, az elkötelezettsége és a tapasztalata miatt ő a legmegfelelőbb erre a feladatra".

Rossi azt is elmondta, hogy az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak a játékosok pszichológiai felkészítésén, ennek a munkának az eredményét is szeretné látni a pályán.

Nem szabad félnünk senkitől és semmitől, bátran kell játszanunk

 - jelentette ki a szakvezető, aki a török válogatottról azt mondta, papíron sokkal jobb, mint a magyar, de azt, ami a pályán történik egy mérkőzésen, számtalan tényező befolyásolja.   

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a válogatott keret és a szakmai stáb tagjainak mindkét koronavírus-tesztje negatív lett.

A Nemzetek Ligája B divíziójának 3. csoportjába sorolt magyar együttes csütörtökön Törökországban kezdi meg a 2020/21-es sorozatot, majd három nappal később Oroszországot fogadja.

A keret
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (MOL Fehérvár FC)
védők:
Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Apollon Limasszol)
középpályások:
Cseri Tamás (Mezőkövesd), Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC), Kalmár Zsolt (FC DAC), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (FC DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg)
csatárok:
Babati Benjámin (ZTE), Holender Filip (FC Lugano), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Simon Krisztián (Újpest FC), Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo)
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.