2020. május 4., 20:15

Előkelő helyen a DAC, a Fortuna Liga a toplista élén

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb kutatásából kiderül, hogy országonként milyen arányban kapnak szerepet a 22. életévüket be nem töltött futballisták. A rangsorban Szlovákia világelső, míg a dunaszerdahelyi DAC a csapatok rangsorában nagyon előkelő helyen szerepel.

A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb kutatásában azt derítette ki, hogy 93 vizsgált élvonalbeli bajnokságban a teljes játékpercek hány százaléka jutott 21 éves vagy fiatalabb labdarúgóknak. A kutatásból kiderül, hogy a szlovák élvonalban (Fortuna Liga) a játékpercek 29%-ban U21-es vagy annál fiatalabb futballisták voltak a pályán, amivel Szlovákia világelsőnek számít.

A rangsort tekintve Magyarországon ez a szám csupán 5%, tehát a játékpercek öt százaléka jut U21-es játékosoknak.

Ami a csapatokat illeti, ebben a tekintetben kiemelkedő mutatóval rendelkezik a dunaszerdahelyi DAC, miután a sárga-kék alakulat több, mint 50 %-ban küldte pályára fiatal neveléseit.

A kutatásnál a csapatok saját nevelésű játékosait vették figyelembe.

A DAC eredménye nem meglepő, hiszen már évek óta a szlovák élvonal legfiatalabb átlagéletkorú csapata.

A sárga-kékek edzői stábja már több fiatal tehetségnek is lehetőséget biztosított a bemutatkozásra a szlovák élvonalban, mint például az idei szezonban Dominik Veselovský, aki mindössze 17 évesen rúghatott labdába a Fortuna Ligában. A DAC fiatal tehetsége ezzel a szlovák bajnokság idei szezonjának legfiatalabb játékosa lett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.