2019. augusztus 13., 22:08

Elmaradt a bravúr: a horvát bajnok kiejtette a BL-ből a Fradit

Története egyik legfontosabb mérkőzését játszotta kedd este a 30-szoros magyar bajnok Ferencváros. A zöld-fehérek kedvező helyzetből várhatták a horvát bajnok Dinamo Zágráb elleni budapesti visszavágót. 

fradi_dinamo
Fotó: MTI

A zágrábi 1-1-es bravúros döntetlen után hazai pályán története egyik legfontosabb mérkőzésére készült a magyar bajnok. Szerhij Rebrov együttese a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező Dinamo Zágráb ellen készült bravúrra. A horvátok az első mérkőzéshez képest két komoly változást is eszközöltek a kezdőcsapat összeállításán, bekerült a csapatba az egykori ferencvárosi Dilaver, valamint Moro is.

Fergeteges hangulatban kezdődött meg a szezon legfontosabb mérkőzése ferencvárosi szempontból. A remek iramú mérkőzés 2. percében Blažič káprázatos passza után Nguen került helyzetbe, lövését Livakovič bravúrral tolta szögletre.

Ezt követően a horvát bajnok percei következtek, az 5. percben Hajrovič lapos lövését Dibusz bravúrral tolta ki a bal alsó sarokból. A 8. percben újabb nagy magyar lehetőség adódott a gólszerzésre: Sigér nagy passza után Nguen került helyzetbe, ezúttal is Livakovič védett bravúrral.

A 17. percben az első védelmi megingás után Olmo passza találta meg a csapatkapitány Ademit, aki nem is hibázta el ziccerét és megszerezte a vezetést a horvátoknak. A 22. percben Szihnyevics próbálkozott egy távoli lövéssel, lövése a bal oldali kapufa mellett suhant el nem sokkal.

A horvátok rendkívül kombinatív játékkal próbálták megbontani a zöld-fehérek védelmét. Az első félórát követően a Ferencváros beszorította a horvátokat és Zubkov kis híján egyenlítési lehetőségbe került, a horvát védők azonban az utolsó pillanatban menteni tudtak. Az első félidő hajrájában a Ferencváros szorongatni kezdte a horvátokat és nagyon érett az egyenlítő gól. A játékrész legvégén Sigér bombáját a kapufa és Livakovič segítségével hatástalanították a vendégek.

A második játékrész elejét is megnyomták a zágrábiak, aminek újabb gól lett az eredménye, mután Orsič passzából Petkovič volt eredményes. Egy perccel később Orsič is majdnem feliratkozott a góllövők közé, Dibusz újabb bravúrjával azonban védett.

A mérkőzés 55. percében minden nyitott kérdésre választ kaptunk, miután Olmo megszerezte a horvát bajnok harmadik gólját is, ezzel eldöntve a továbbjutás kérdését. Bő húsz perccel a vége előtt Čivič fegyelmezetlnesége miatt megkapta második sárga lapját és idő előtt mehetett zuhanyozni. A hajrában a kiállításnak köszönhetően a zöld-fehérek súlytalanak voltak elöl, aminek köszönhetően Dibusz bravúrjaira volt szükség. Tíz perccel a vége előtt a csereként beálló Gojak növelte négyre a horvát bajnok előnyét. A találkozó utolsó perceiben Petkovič révén még büntetőt is hibázott a Dinamo Zágráb.

Hazai vereségével a Ferencváros ugyan kiesett a BL-ből, de a nemzetközi kupaszereplése még nem ért véget, hiszen jövő héten csütörtökön az Európa-liga play-off körében léphet pályára a magyar bajnok.

Bajnokok Ligája selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencváros - Dinamo Zágráb 0-4 (0-1)
Groupama Aréna, Budapest, v.: Buquet (francia)
Gólszerzők: Ademi (17.), Petkovič (47.), Olmo (55.), Gojak (80.)
Sárga lapok: Čivič (23.) ill. Ademi (25.), Hajrovič (28.)
Kiállítás: Čivič (69.)
Továbbjutott: a Dinamo Zágráb 5-1-es összesítéssel
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Dvali, Blažič, Čivič – Škvarka (Heister 71.), Sigér - Kharatin – Nguen (Varga 64.), Signevich (Boli 84.), Zubkov. Vezetőedző: S.Rebrov
Dinamo: Livakovič – Leovač, Perič, Dilaver, Stojanovic – Olmo, Ademi (Gojak 70.), Moro  – Oršič, Petkovič, Hajrovič (Majer 78.). Vezetőedző: N.Bjelica
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.