2024. július 19., 09:41

EL: Továbbjutott a Rózsahegy, győzelemmel búcsúzott a Paks

Az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján a Rózsahegy megtartotta előnyét Kazahsztánban is, ezzel továbjutottak a második selejtezőkörbe, ahol a török Trabzonspor vár Domonkos Kristófékra. A Magyar Kupa-győztes Paks győzni tudott Romániában, de kiestek az Európa-ligából és a Konferencia Ligában folytathatják Bödéék.

Európa-liga
Fotó: paksifc.hu

A Magyar Kupa-győztes Paksi FC 2-0-ra nyert a román Corvinul Huneodara vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 4-2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia Ligában folytatja szereplését. A hazai 4-0-s vereség után más felfogásban és jobban játszva lépett pályára a Paks Romániában, ám a kiegyenlített találkozón sokáig nem született érvényes gól.

Könyves Norbert az első félidőben egy les miatt érvénytelenített találatot szerzett, majd a 79. percben újfent eredményes volt, ezt viszont már megadta a játékvezető. A végeredményt Böde Dániel állította be a 90. percben.

A magyar csapat a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában szerepel majd jövő csütörtökön, amikor a ciprusi AEK Larnacát látja vendégül. A Konferencia Liga-selejtező második körében további két magyar együttes lesz érdekelt: a Fehérvár FC az azeri Szumgajit, a Puskás Akadémia pedig az ukrán Dnipro vendége lesz. Utóbbi találkozót Kassán rendezik.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó:

Corvinul Hunedoara (román)-Paksi FC 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Könyves (79.), Böde (90.)

Továbbjutott: a Corvinul, 4-2-es összesítéssel

A Szlovák Kupa előző idényének győztese az MFK Rózsahegy megnyugtató háromgólos előnnyel utazott Kazahsztánba a Tobol otthonába.

A liptóiak kezdőjében több változás is történt a rózsahegyi odavágóhoz képest, hiszen két felvidéki magyar is bekerült a kezdőbe, Domonkos Kristóf és Kelemen Marko személyében, akik az odavágón csereként léptek pályára, de a rózsahegyi első mérkőzésen duplázó Malý Matuš ezúttal is tagja volt a kezdőnek, míg Tučný Ádám csereként lépett pályára a Tobol otthonában.

A kazahok a találkozó nyolcadik percében előnybe kerültek, de újabb gólokat nem tudtak szerezni, ez pedig azt is jelentette, hogy a Rózsahegy megtartotta előnyét és továbjutott a második fordulóba.

A következő körben a liptóiak a patináns török egyesület a Trabzonspor ellen lépnek pályára.

Az első mérkőzést Rózsahegyen rendezik meg, míg a visszavágóra augusztus 1-én Törökországban kerül sor.

A Konferencia Ligában további két Niké Ligában szereplő gárda is pályára lép jövő héten a második selejtezőkörben, az előző idény ezüstérmese a DAC az azeri Zira ellen, míg az előző idény bronzérmese a Nagyszombat a bosnyák FK Szarajevo csapatával mérkőzik meg.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó:

FC Tobol (kazah) - MFK Rózsahegy 1-0 (1-0)

Gólszerzők: El Messaoudi (8.)

Továbbjutott: a Rózsahegy 5-3-as összesítéssel.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.