EL-selejtező: Bravúros győzelemmel szerzett előnyt a Fradi a Twente otthonában
Az Európa-liga második selejtezőkörének odavágóján a Ferencváros a holland élvonalbeli Twente Enschede otthonába látogatott. A felvidéki Borbély Balázs együttese Joseph szemfüles góljával már a mérkőzés elején előnybe került, ám a hazaiak még a szünet előtt egyenlíteni tudtak. A magas iramú, váltakozó szerencséjű összecsapáson mindkét kapu előtt adódtak ehetőségek, a zöld-fehérek fegyelmezett védekezéssel és Dibusz Dénes fontos bravúrjával bravúros győzelmet arattak a holland gárda otthonában.
A Vojvodina elleni sikeres párharcot követően komoly erőpróba várt a Ferencváros csapatára az Európa-liga második selejtezőkörében. A Borbély Balázs vezette zöld-fehérek a holland bajnokság előző idényének negyedik helyezettjével, a Twentével mérkőztek meg. A párharc első mérkőzését Hollandiában rendezték meg.
Már az első percektől érezhető volt a hazaiak határozott támadószándéka, a Twente rögtön a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. A 3. percben Wout Weghorst előtt adódott óriási lehetőség Dibusz bizonytalan tisztázása után, ám a holland futballt jól ismerő – korábban a holland élvonalban 82 meccsen pályára lépő, a Twente ellen nyolcadik alkalommal játszó – Philippe Rommens résen volt, és önfeláldozó mentéssel megakadályozta a korai bekapott gólt.
A kezdeti holland nyomást követően a ferencvárosiak fokozatosan felvették a meccs ritmusát, és az első komoly lehetőségükből rögtön megszerezték a vezetést. A 14. percben Raemaekers mélységi átadása után Kristoffer Zachariassen pörgette a labdát Lenny Joseph elé, aki kihasználta a holland védő, Bart van Rooij tétovázását, és nyolc méterről elegánsan a bal alsó sarokba emelt.
A bekapott gól után a hollandok magasabb fokozatba kapcsoltak. A Twente támadásainak motorja a bal szélen tarthatatlannak bizonyuló Sondre Örjasaeter volt, aki folyamatos veszélyt jelentett a magyar kupagyőztes kapujára. A hazai rohamok a 38. percben értek góllá: Örjasaeter Osváth és Zachariassen mellett is elhúzta a labdát, majd középre tálalt Aske Adelgaardhoz. A dán védő 11 méterről, ballal lőtt a bal alsó sarokba, megszerezve ezzel felnőtt pályafutása mindössze második gólját.
A fordulást követően még inkább fokozódott a tempó és a hazai nyomás. Az 50. percben még Cadu ívelése után Zachariassen fejelte vissza a labdát Joseph irányába, ám a ferencvárosi próbálkozást követően átvette az irányítást a Twente. Az 55. percben Örjasaeter ziccerét védte lábbal Dibusz, majd tíz perccel később valóságos lövőhullám zúdult a ferencvárosi kapura. A 61. percben Örjasaeter egy csel után lőtt a hosszú saroknál, de Dibusz hatalmas bravúrral hárított. Ezt követően Rots, Van den Belt és Hlynsson próbálkozásait is magabiztosan fogta vagy ütötte szögletre a magyar válogatott hálóőre, aki ebben a periódusban egymaga tartotta meccsben a csapatot.
Borbély a 69. percben kettős cserével próbálta frissíteni a ferencvárosi együttest: Kanikovszki helyére Levi, míg Yusuf helyére O'Dowda érkezett. A frissítések azonnal éreztették a hatásukat, hiszen egy perccel később a csereként beállt O'Dowda az alapvonal közelében kicselezte emberét, remekül tálalt középre, ám a berobbanó ferencvárosi támadó négy méterről a kapu mellé pörgetett, kihagyva a mérkőzés legnagyobb Fradi-helyzetét a második játékrészben.
A meccs utolsó negyedórájára fordulva a hollandok mindent egy lapra feltéve rohamoztak, a 74. percben Örjasaeter és Van den Belt kényszerítője után Weghorst irányába szállt a beadás, de Gómez tisztázni tudott a középen.
A 78. percben a hazaiak is kettőt változtattak, Zerruki helyére Kjölö, Hlynsson helyére pedig Taha állt be. A cserékből és a hajrára kialakuló játékszituból végül a Ferencváros profitált jobban. A 80. percben egy tankönyvbe illő ferencvárosi akció során Cadu remekül ugratta ki a szélen O'Dowdát, aki pontosan centerezett a kapu elé érkező Joseph-hez. A zöld-fehérek támadója nem hibázott, tíz méterről magabiztosan a bal alsó sarokba helyezett, megszerezve saját maga második gólját és a győzelmet jelentő találatot. Lenny Joseph ötödik gólját szerezte az Európa-ligában.
A hajrára a Fradi felvidéki vezetőedzője, Borbély Balázs cserékkel frissítette a fáradó csapatot, a duplázó Joseph helyére Lisztes, míg Zachariassen helyére pedig Nagy Olivér érkezett a háromperces hosszabbításra.
A dráma azonban a 93. percre maradt: a hollandok egy kétségbeesett beadás után tizenegyest reklamáltak, mivel a labda Raemaekers kezéről vágódott le a büntetőterületen belül, ám mivel a ferencvárosi védő karja le volt szorítva a teste mellett, a játékvezető sípja néma maradt. A Ferencváros így fegyelmezetten és megingathatatlanul kivédekezte az utolsó másodperceket, és bravúros, 2–1-es győzelemmel, előnyből várhatja az egy hét múlva esedékes budapesti visszavágót.
UEFA Európa-liga, második selejtezőkör, odavágó:
FC Twente Enschede (holland) - Ferencvárosi TC 1-2 (1-1)
De Grolsch Veste, Enschede, 30 ezer néző, v.: Kos (lengyel)
Gólszerzők: Adelgaard 39., ill. Joseph 14., 80.
Sárga lapok: -
Twente: Unnerstall – Van Rooij, Lemkin, Nijstad, Adelgaard – Zerrouki (Kjolo 78.), Van den Belt – Rots, Hlynsson (Taha 78.), Orjasaeter – Weghorst. Vezetőedző: John van den Brom
Ferencváros: Dibusz – Osváth, Gómez, Raemaekers, Cadu – Rommens, Kanikovszki (Levi 69.), Corbu – Zachariassen (Nagy O. 91.), Yusuf (O'Dowda 69.), Joseph (Lisztes 88.). Vezetőedző: Borbély Balázs