2023. november 9., 20:46

EKL: Hazai pályán is döntetlent játszott a Fradi a belga Genkkel

Az Európa Konferencia Liga csoportkörének csütörtöki játéknapján a magyar bajnok Ferencváros a továbbjutás szempontjából döntő mérkőzésen fogadta hazai közönség előtt belga Genk együttesét.

Ferencváros Genk
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A továbbjutás szempontjából döntő mérkőzés várt a Ferencvárosra a belga Genk ellen az Európa Konferencia Liga csoportkörének negyedik fordulójában. A zöld-fehérek az előző fordulóban éppen a belga együttes otthonában játszottak gól nélküli döntetlent. A Groupama Arénában ezúttal is fergeteges hangulatot teremtettek a hazai szurkolók. A találkozó első gólszerzési lehetősége az ötödik percben a Genk előtt adódott, Paintsil próbálkozását Dibusz csak kiütni tudta, majd a kipattanót El-Hannusz lőtte jócskán a kapu fölé. Nem sokkal később ismét a belgák veszélyeztettek, de Heynen elől tisztázott Dibusz. A találkozó kilencedik percében a Fradi is megvillant Marquinhos révén, miután a brazil egy jó 30 méteres lövését Vandevoordt ujjheggyel tolta szögletre. Az első negyedóra ugyan hozott helyzeteket, de gólt egyik gárda sem tudott gólt szerezni.

A folytatásban is akadtak helyzetek mindkét oldalon, a 20. percben Traoré esett el a tizenhatoson belül, de Bulkabov sípja néma maradt, amit végül a VAR is megnézett és maradt a játékvezető ítélete. Ezt követően a belgák nagy ziccerbe kerültek Paintsil megverte Civicet a szélen, majd középre adott labdáját Zeqiri lőtte a kapu mellé. A 23. percben újabb belga lehetőség maradt ki, miután El-Hannusz beadását Paintsil az oldalhálóba fejelte.

A mérkőzés ezen szakaszában a Genk volt az aktívabb, ami helyzeteket is hozott, de igazán nagy fölényt nem tudtak kialakítani a belgák. Az első félóra után egy ütközés során a belgák csapatkapitánya Heynen maradt lent és nem is tudta folytatni a játékot, miután egy ferencvárosival fejelt össze. A 32. percben Abu Fani ugratta ki remek ütemben Traorét, aki a kapu mellé durrantott. Hat perccel a szünet előtt a zöld-fehérek nagyon közel kerültek a vezetés megszerzéséhez, Makreckis passzolta vissza a labdát a jobb szélről az érkező Marquinhos pedig kapásból kapura küldte a labdát, de Vandevoordt új nagy bravúrral kitolta léc alól a brazil lövését. Az első játékrész végén El-Hannusz veszélyes szabadrúgását Dibusz tornázta ki a bal felső sarokból, ezzel pedig gól nélkül zárult az első játékrész.

A magyar bajnok jól állt bele a második játékrészbe és szinte azonnal helyzetbe is kerültek a zöld-fehérek, egy levágódó labdát Sigér lőtt a kapu fölé. Ezt követően Abu Fani távoli löketét a belgák kapusa Vandervoodt nem tudta megfogni és elpattant tőle a labda, amit az érkező Pesics köszönt szépen és megszerezte a Fradi vezető találatát. Pár perccel később a Pesics ugratta ki a csereként beálló Ben Romdant, de ezúttal Vandevoordt bravúrral hárított.

A 62. percben a Genk kiegyenlített, miután Galarza jó 22 méteres lövését Dibusz még nagy bravúrral hárította, viszont a kipattanót már nem tudta megfogni a magyar válogatott kapusa és Munoz kiegyenlített. Az egyenlítő gólt követően a Fradi több helyzetet is kidolgozott, előbb Abu Fani lőtt a kapu fölé, majd Traoré próbálkozását védte Vandevoordt. A 73. percbe egy belga labdavesztést követően Ben Romdan került helyzetbe, de éles szögből leadott lövése jócskán a léc fölé szállt. Öt perccel később a belgák is helyzetbe kerültek, Munoz és el-Hannusz kis területen játszotta ki a ferencvárosi védelmet, de a gólszerző Munoz beadása végül Dibuszé lett. A mérkőzés utolsó perceiben Mareckis került helyzetbe, a ferencvárosiak hátvédje egyből kapura lőtt, de a belga kapus nagy bravúrral kitolta a bal alsóból a labdát. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így a Ferencváros négy fordulót követően is veretlen és hat ponttal a csoportja második helyén áll a Fiorentina mögött.

UEFA Európa Konferencia Liga, F-csoport, 4. forduló:
Ferencváros - KRC Genk 1-1 (0-0)

Groupama Aréna, Budapest, v.: Kulbakov (fehérorosz)
Gólszerzők: Pesics (48.) ill. Munoz (62.)
Sárga lapok: Abu Fani (81.) ill. Sadick (43.), El-Hannusz (56.), Munoz (58.), Paintsil (72.)
Ferencváros: Dibusz - Makreckis, Mmaee (Aaneba, Cissé, Civic - Sigér (Esiti, 78.), Abu Fani - Marquinhos, Zachariassen (Ben Romdhane, 51.), Traoré (Botka, 78.) - Pesics (Lisztes, 78.)
Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Genk: Vandevoordt - Munoz, Sadick, Cuesta, Arteaga - Hrosovsky, Heynen (Galarza, 32.) - El Khannous, Paintsil (Fadera, 73.), Baah - Zeqiri (Sor, 88.)
Vezetőedző: Wouter Vrancken

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.