2026. július 22., 09:26

EKL: Az ETO hozta a kötelezőt, kiütéses győzelem Luxemburgban

Kiütéses, 6–2-es győzelmet aratott az ETO F a luxemburgi Bissen otthonában a Konferencia Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén.

ETO
Fotó: MTI

A Bajnokok Ligájából búcsúzó magyar bajnok már az odavágón kiütötte ellenfelét, így az idegenbeli gálamérkőzéssel gyakorlatilag lezárta a továbbjutás kérdését a visszavágó előtt.

A Konferencia Liga második selejtezőkörének odavágóján a luxemburgi Bissen otthonában lépett pályára a magyar bajnok ETO FC Győr. A zöld-fehérben futballozó győriek kezdték a találkozót, ám az első igazán komoly lehetőség a sárga-feketében játszó hazaiak előtt adódott a 4. percben, Ferber megelőzte Umathumot, de hétméteres pattanó lövését Petráš bravúrral szögletre mentette.

A győriek a 12. percben vették át a vezetést, amikor Vladoiu jobb oldali beívelésére Bumba robbant be a tizenhatoson belül, és kapásból a kapuba lőtt.

A 19. percben egy súlyos egyéni hiba után egyenlített a Bissen: Tóth Rajmund elpasszolta magát a saját tizenhatosán belül, Ferber pedig lecsapott a lehetőségre és gólra váltotta a ziccert. Az ETO válasza nem váratott sokat magára, a 23. percben Vitális bal oldali szabadrúgásába senki sem tudott beleérni, a felpördülő labda pedig Dupirét becsapva a bal kapufáról pattant a luxemburgiak kapujába.

Az újabb vezető gól után is a győriek maradtak veszélyesebbek. Előbb Štefulj lőtt nagy helyzetben a bal kapufa mellébár a partjelző utólag lest jelzett –, majd a 29. percben Bumba 18 méteres, bal alsó sarokba tartó lövését tornászta ki Dupire, miközben Schön távoli próbálkozása is veszélyeztetett.

A félidő hajrájához közeledve feszültebbé vált a mérkőzés. A 32. percben Vladoiu mutatott be egy kockázatos, de szabályos szerelést a tizenhatos vonalánál, majd két perccel később egy kifejelt hazai beívelést követően kakaskodás alakult ki a pályán.

A játékvezető végül lapokkal hűtötte le a kedélyeket, a 38. percben Tóth Rajmund, a 39. percben pedig Abi kapott sárga lapot.

A félidő legvégén tovább növelte előnyét a magyar bajnok. A 43. percben még a luxemburgiak veszélyeztettek Abi 15 méteres, kapu fölé szálló tekerésével, ám egy perccel később már az ETO ünnepelhetett: Njie remekül vált le rosszul helyezkedő védőjéről a tizenhatoson belül, majd rendkívül higgadtan gurított a hálóba. A kétperces ráadást követően a játékvezető sípszava véget vetett az első félidőnek, így a Győr kényelmes, kétgólos előnnyel vonulhatott a szünetre.

Villámrajtot vett a Győr a második félidőben. A játékrész elején a 46. percben Njie és Schön passzai után Bumba veszélyeztetett egy lapos lövéssel, amit Dupire még óriási bravúrral hárítani tudott. Egy perccel később viszont hatalmas kapusbravúr helyett jött egy potyagól,  Njie vette célba a rövid sarkot, s bár kísérlete egyáltalán nem volt erős, a luxemburgi hálóőr csúnyán bevédte a labdát, így a győriek már a 47. percben 4–1-re vezettek.

A negyedik győri találat után az ETO láthatóan visszavett a tempóból, amit a hazaiak próbáltak kihasználni, és egymás után alakítottak ki lehetőségeket. Az 51. percben Petráš vetődve ütötte ki Abi 15 méteres lövését, egy perccel később pedig egy kellemetlenül pattogós, távoli kísérletet kellett hatástalanítania. Az 53. percben Ferber került ziccerbe a bal oldalon, de a rövid alsót eltévesztette. A túloldalon az 55. percben Gavrić hagyott ki ígéretes helyzetet, miután ismét rosszul találta el a labdát.

Az 56. percben hármas cserével frissített a győriek vezetőedzője: Bumba helyére Bánáti, Vladoiu helyére Bíró Barnabás, a duplázó Njie helyére pedig az új igazolás, Djukanović érkezett.

A cserék után a győriek magabiztosan adogattak, de a Bissen még így is veszélyeztetett: a 65. percben Ferber a tizenhatoson belülről lőhetett, ám nem talált kaput. A 66. percben Gavrićot Szép váltotta a zöld-fehéreknél. A győriek főként a bal szélen, Schön és Štefulj révén próbáltak újabb akciókat felépíteni, de a középre tett labdákra nem érkezett érkező társa a kapu előtt.

A mérkőzés hajrájában ismét felpörögtek az események. A 70. percben csereként beálló Lucas Correia gyorsan éreztette a hatását, a 75. percben pazar passzt adott Abinak, aki Petráš mellett higgadtan a bal sarokba emelt, megszerezve a Bissen második gólját. Egy perccel később Abi ismét helyzetbe került, ám középre tartó kísérletét fogta a győri hálóőr.

A 77. percben Tóth Rajmund helyére Lamin Mass érkezett a zöld-fehéreknél, majd a 83. percben végleg eldőlt a találkozó. A csereként beállt Djukanović a tizenhatoson belül egy gyönyörű esernyőcsellel csapta be védőjét, majd bal lábbal mesterien lőtt a bal sarokba (2–5). A luxemburgiak az utolsó percekben sem adták fel a küzdelmet, a 86. percben a csereként beállt Fernandes a kapufát találta el, a 89. percben pedig Ferber fejelt üresen a bal sarok mellé, bár utóbbinál les miatt amúgy sem érhetett volna gólt a kísérlet.

A háromperces ráadásban még tovább növelte előnyét a magyar bajnok.

A ráadás perceiben a győriek agresszív letámadása hozott eredményt a luxemburgi tizenhatos előtt, Štefulj szerzett labdát, majd tökéletesen tálalt Bánáti elé, aki az üres kapuba gurított (2–6).

Ezt követően majdnem a hetedik győri gól is megszületett, de Štefulj életerős lövését Dupire óriási bravúrral még ki tudta ütni. Újabb találat már nem született, így az ETO FC kiütéses, 6–2-es idegenbeli győzelemmel zárt Luxemburgban, amivel gyakorlatilag már az odavágón eldöntötte a továbbjutás kérdését a visszavágó előtt.

UEFA Európa Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, odavágó:

Atert Bissen (luxemburgi) - ETO FC 2-6 (1-3)

Luxemburg, Stade de Luxembourg, v.: wan Arwel Griffith (walesi)

Gólszerzők: Ferber (20.), Abi (75.), ill. Bumba (12.), Vitális (25.), Njie (44., 47.), Djukanović (83.), Bánáti (90+1.)

Megosztás
Címkék