2022. március 4., 19:02

Egyre távolabb a dobogó és a nemzetközi kupaporond

Idegenbeli rangadóval kezdte meg szereplését a felsőházi rájátszásban a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek a harmadik helyért folytatott sörsdöntő mérkőzésen a Rózsahegy otthonában léptek pályára.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A harmadik hely szempontjából sorsdöntő mérkőzés várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre. A tabella harmadik helyén álló Rózsahegy otthonában vendégeskedett Joao Janeiro együttese. A sárga-kékek négy bajnoki óta nem kaptak ki a narancsmezesek otthonában, Hahnék győzelmi szándékkal utaztak a közvetlen rivális otthonába.

Hétközben a hazaiak kupamérkőzést játszottak a pozsonyi Slovan ellen és búcsúztak a Szlovák Kupa további küzdelmeitől. A Rózsahegy kezdőjében a korábbi DAC-nevelés Domonkos Kristóf is ott volt, míg a sárga-kékek kezdőjében a magyar játékosok közül Hahn János
kezdett, mígg Balogh Norbert csereként lépett pályára.

A találkozó első perceiben a DAC aktívan kezdett, próbálta irányítani a játékot a csallóközi együttes.

Az első tíz percben egyik gárda sem tudott helyzetbe kerülni, a tizedik perc után Ciganik beadását a hazaiak kapusa lefülelte. Két perccel később a hazaiak kerültek helyzetbe Domonkos Kristóf lábáról Lichý elé pattant a játékszer, aki viszont nem találta el Ricardo Ferreira kapuját. Ahogy az várható volt a sárga-kékeknek nem lesz könnyű feltörni a narancsmezesek védelmét.

A 20. percben a sárga-kékek hátrányba is kerültek, a DAC egykori játékosa Domonkos Kristóf hajszálpontosan varázsolta Mrva fejére a szögletet, ami a vendégek kapujában landolt. A dunaszerdahelyi együttes próbálta növelni aktivitását a rózsahegyi kapu előtt, de sok helyzetet nem tudtak kialakítani a sárga-kékek. A 29. percben Hahn János került helyzetbe, félfordulatos lövését a kapus hárítani tudta, így elmaradt az egyenlítés.

Az első félidő egészét tekintve a hazaiak gólveszélyesebben futballoztak, a 37. percben Bobček lövése szállt a kapu fölé, majd nem sokkal később Bobček maradt le egy remek labdáról. Az első félidőben újabb találat már nem született, így egygólos hazai vezetéssel zárult az első félidő.

A csallóközi együttes számára a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint kezdődött a második félidő, ugyanis Gerec villámgyorsan megduplázta a Rózsahegy előnyét. A sárga-kékeket láthatóan sokkolta a gyorsan bekapott második gól. Ezt követően a DAC portugál mestere kettős cserére szánta el magát és pályára lépett Veselovský és Moumou kettőse. A nagy kedvvel futballozó Domonkos a 61. percben ziccerbe került, de saját játékosát találta telibe. A 65. percben Veselovský könnyelműen labdát vesztett, ami után Domonkos újabb remek passzából Bobček volt eredményes.

A DAC rengeteg hibával futballozott, a Rózsahegy pedig remekül használta ki a sárga-kékek megingásait.

Húsz perccel a vége előtt Bobček végleg lezárhatta volna mérkőzést megrúghatta volna második gólját is, de lövése centikkel kerülte el Ferreira kapuját. A hajrába fordulva a DAC szépített, a 78. percben a csereként pályára lépő Moumou szépített. A véghajrá pillanataiban Pinto passzolt Krstović elé, a montenegrói támadó ziccerét a hazaiak hálóőre bravúrral védte. Egy perccel később ismét zörrent a sárga-kékek hálója és Boďa is betalált beállítva a 4-1-es végeredményt. A DAC sorozatban második idegenbeli vereséget szenvedte el tavasszal, ráadásul négy mérkőzés után kapott ki a Rózsahegy otthonában.

A Rózsahegy győzelme azt is jelentette egyben, hogy a narancsmezesek megerősítették harmadik helyüket a tabellán, és nyolcpontosra nőtt a liptóiak előnye a dunaszerdahelyiekkel szemben.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás (a bajnoki címért), 1. forduló:
MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 4-1 (1-0)
Štadión pod Čebraťom, Rózsahegy, 633 néző, v.: Kráľovič - Pozor, Vorel
Gólszerzők: Madleňák (20.), Gerec (46.), Bobček (65.), Boďa (88.) ill. Moumou (78.)
Sárga lapok: Bobček (67.) ill. Balić (67.), Muhamedbegović (67.)
Rózsahegy: Krajčírik - Fabiš, Mrva, Mojžiš, Madleňák - Lichý (Rakyta 90+7.), Domonkos
(Domonkos 69.) - Gerec (Rymarenko 70.), Bobček (Múdry 80.), Regáli (Matej 90+7.) - Boďa
DAC: Ricardo - Pinto, Kružliak, Muhamedbegović, Ciganiks - Nebyla, Balić (Dimun 77.) -
Andzouana, Hahn (Balogh 77.), Sharani (Veselovský 56.) - Krstović
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.