2020. június 6., 17:50

Egymás ellen mérték össze erejüket a sárga-kékek

Egy héttel a Fortuna Liga újraindítása előtt az élvonalbeli gárdák újabb felkészülési mérkőzéseket játszottak. 

Fotó: fcdac.sk

Három hónap után a dunaszerdahelyi DAC is pályára lépett a MOL Arénában, üres lelátók előtt. Bernd Storck mozgalmas napokon, nyolc edzésen és egy edzőmeccsen van túl a csapattal.

A német mester kétfelé választotta a DAC keretét, és az egyik csapat a hazai, a másik az idegenbeli szerelésben futott ki a MOL Aréna csodás füvére. A 45+30 percesre tervezett mérkőzésen üres lelátók előtt léptek pályára a csapatok. A találkozón a hazai sárga-kékek Ramirez góljával szerezték meg a vezetést, amire a sötétmezesek Malý góljával válaszoltak. A mérkőzést végül a sötétmezesek nyerték meg, miután a mérkőzés utolsó perceiben az ificsapat tehetsége, Mendez döntött.

„Úgy érzem, jó erőben vagyok, bár a lábak azért meg vannak fogva, hiszen a héten volt nyolc nehéz edzés. De biztos vagyok benne, hogy jövő hétvégére készen leszünk fizikálisan és mentálisan is“ - nyilatkozta Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya a mérkőzést követően a klub hivatalos honlapjának.

A DAC jövőhéten szombaton hazai pályán fogadja a zempléni Nagymihály együttesét 20 órakor a Fortuna Liga rájátszásának első fordulójában.

DAC sárga-kékek - DAC sötétmezesek 1-2 (1-1)

 

A DAC közvetlen riválisa, a második helyezett Zsolna remekül hangolt a bajnokság folytatására és valósággal átgázolt a Križan Richárdot is foglalkoztató Trencsén csapatán. A nagyon fiatal csapattal felálló Zsolna egy duplamérkőzés keretein belül mérkőzött meg ellenfelével. Az első mérkőzésen a Zsolna 8-1-re ütötte ki a Trencsént, míg a második mérkőzésen több fiatal tehetségnek is lehetőséget adott mindkét vezetőedző. A házigazda Zsolna csapatában a második mérkőzésen góllal debütált Bari Krisztián, aki a DAC csapatától szerződött a Zsolna együtteséhez.

MŠK Zsolna – AS Trencsén 8-1 (4-0)
MŠK Zsolna – AS Trencsén 3-1 (1-0)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.