2024. november 9., 14:03

Egy legendával dolgozhatok együtt – interjú Szűcs Kornéllal

Idén nyáron a magyar NB I.-ből az angol másodosztályban (Championship) szereplő Plymouth gárdájához igazolt Szűcs Kornél. A fiatal védő a korábbi angol legenda, Wayne Rooney keze között fejlődhet a szigetországban. Időközben azonban Marco Rossi figyelmét is felkeltette és a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. A 23 esztendős diósgyőri nevelésű játékossal beszélgettünk a válogatottbeli bemutatkozása után.  

Szűcs Kornél debütált a magyar válogatottban
Szűcs Kornél debütált a magyar válogatottban

Idén nyáron klubot váltottál, és egy nagyon erős bajnokságba igazoltál, az angol Championshipbe. Hogyan jött számodra ez a lehetőség, mesélj egy kicsit az átigazolás körülményeiről.

Már túl voltunk a Kecskeméttel a felkészülésen és az első bajnokira készültünk a Fehérvár ellen, amikor megtudtam az engem képviselő CMG Menedzserirodától, hogy van egy külföldi csapat, amely komolyan érdeklődik irántam. Egy ideje már figyelnek és elképzelhető, hogy ajánlatot fognak tenni. Ezután felgyorsultak az események, és még az NB I. nyitófordulója előtt megegyezett a Kecskemét és a Plymouth, úgyhogy tudtam, az lesz az utolsó meccsem Kecskeméten. A meccs után pedig elkezdődött a tárgyalás a szerződésemről, és már utaztam is Angliába. 

A magyar NB I.-ből egy igen komoly színvonalú bajnokságba sikerült igazolnod. Amikor elfogadtad a Plymouth ajánlatát, mik voltak az első benyomásaid?

Arra számítottam, hogy kemény menet lesz, és rögtön az első edzéseken szembesültem is ezzel.

Fel kellett vennem a ritmust, kellett egy bő hét, mire megszoktam, milyen gyors a játék és milyen gyorsan kell gondolkodnom. Azt kaptam, amire számítottam, és örülök, hogy ilyen hamar fel tudtam venni a ritmust. Ennek is köszönhető, hogy egyre több játéklehetőséget kapok. 

Mi volt az, amiben lemaradásod volt a csapattársaidhoz képest?

Fizikálisan jó állapotban érkeztem Angliába, mert a magyar bajnokságban már megkezdődött, illetve végigcsináltam a felkészülést. Ezzel nem volt gond, de a sebességbeli különbséget nagyon éreztem. Ez nemcsak abban merül ki, hogy milyen gyorsan tudsz futni, hanem abban is, hogy milyen gyorsan tudsz dönteni, ha labdát kapsz. Tudnod kell, hova szeretnéd továbbjátszani, mert lehet, csak 1-2 érintőd van, és sokszor nagyon letámadnak a csatárok. Ezt kellett megszoknom. Örülök, hogy sikerült gyorsan belerázódnom.

Milyen volt a fogadtatás és hogyan sikerült a beilleszkedésed?

Nagyon jól fogadtak. Csak az első napokban jártam taxival edzésre, majd a csapat több tagja is felajánlotta, hogy hoznak és visznek.

Éltem is ezzel a lehetőséggel, tényleg jó közegbe kerültem és nagyon szimpatikusak a csapattársaim az első perctől kezdve, csakúgy, mint az edzői stáb és a szurkolók is. Örülök, hogy itt vagyok, és egyre többet játszom. 

Wayne Rooney és Szűcs Kornél
Wayne Rooney és Szűcs Kornél

A Plymouth vezetőedzője az angol foci egyik nagy alakja, Wayne Rooney, aki korábban a Manchester United színeiben vált ismertté. Milyen a közös munka Rooney-val, milyen edzőnek írnád le?

Fantasztikus, hogy egy ilyen legendával dolgozhatok együtt, megtiszteltetés és minden percét megbecsülöm. Mielőtt szerződtettek volna, Rooney felhívott telefonon, ami nagyon jólesett. Az első pillanattól kezdve maximálisan próbálom odatenni magamat, és nagyon örülök, hogy ezzel ő is elégedett. Úgy gondolom, edzőként is nagyon sok van benne csakúgy, mint játékosként, amit az elmúlt pár meccsünk is jól mutat. Szóval, eddig abszolút pozitívak a benyomásaim.

Mit mondanál az eddigi angliai tapasztalataidról?

Arra számítottam, hogy kemény lesz fizikálisan és ez igaz is, mert minden csapatban vannak kiemelkedő játékosok. Viszont sok olyan csapat van, mint például miénk is, amely hátulról építkezik és sok rövidpasszos labdakihozatalból indul.

Szerintem ez a Championship már nem az, ami évekkel ezelőtt volt, hogy hosszú labdák és fejpárbajok, de nagyon nyitott a játék. Sok csapat felvállalja a támadófocit, ezáltal szórakoztató, sokgólos mérkőzések is vannak a bajnokságban. 

Minden futballista számára cél a válogatottság. Gondolom, a külföldre igazolásod egyik mozgatórugója a magyar válogatottság volt. Elég hamar megérkezett a meghívó Marco Rossi kapitánytól. Tudtad, hogy figyel téged?

Bíztam benne, hogy ha jól fog menni a játék Angliában, felfigyelnek rám a válogatottnál is. Külön öröm, hogy ilyen kevés idő telt el és beverekedtem magam a csapatba. Azt azonban nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön az időm, de hát mindent megtettem érte. Kezdenek valóra válni gyerekkori álmaim, és a továbbiakban is azon leszek, hogy a klubcsapatommal minél jobb eredményeket érjek el, illetve a válogatottnak is hasznos tagja legyek.

A magyar felnőttválogatottban hogyan fogadtak és milyen volt az összetartás?

Volt pár játékos, akit az utánpótlás válogatottakból, illetve a magyar bajnokságból már ismertem, szóval nem volt ismeretlen a közeg.

De nemcsak nekik, mindenkinek volt egy kedves, biztató szava, úgyhogy tényleg nagyon jól éreztem magamat abban az egy hétben, amit a válogatottnál töltöttem és külön öröm, hogy jó eredményekkel zártuk ezt a két mérkőzést. 

Zenicában, a bosnyákok otthonában estél át a tűzkeresztségen és debütáltál a magyar válogatottban. Milyen érzések kavarogtak benned a pályára lépéskor?

Fantasztikus élmény volt és lúdbőrös leszek, ha visszagondolok arra az estére. Nagyon sok mindent rendeltem alá ennek, voltak mélypontok a karrieremben, de a kitartásomnak köszönhetem, hogy eljutottam idáig, amire büszke vagyok. Amikor bemelegítés közben intett Marco Rossi szövetségi kapitány a kispadról, életem leggyorsabb sprintjét vágtam le és futottam oda a kispadhoz, hogy minél hamarabb be tudjak állni. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült bemutatkoznom a válogatottban és külön öröm, hogy győztes mérkőzésen.

Marco Rossi milyen tanácsokkal látott el?

Többször is beszélgettünk, azt várta el, amit a klubcsapatomban is látott tőlem. A bosnyákok otthonában pályára küldött, ami azt is jelenti, hogy ő is elégedett volt a munkámmal. 

Diósgyőrben nevelkedtél majd Kecskeméten is futballoztál. Tehetséggel és szorgalommal eljuthat az ember ilyen komoly szintre, a te példád is ezt mutatja. Mit üzennél a feltörekvő tehetséges fiataloknak?

Ha van egy álmunk, amiben nagyon hiszünk és kitartóan dolgozunk is érte, illetve mindent alárendelünk neki, akkor ezek az álmok valósággá válnak. 

Az idei szezonra milyen célokat tűztél ki magad elé?

A Plymouth-ban minél több játéklehetőséghez szeretnék jutni.

Nagyon sok meccsünk lesz, és télen sem lesz leállás, szeretnék nagyon jól focizni. Újra és újra szeretném átélni a válogatottságot. Azért fogok dolgozni, hogy a klubcsapatommal és a válogatottal is sikeresen szerepeljünk.

Megjelent a MAGYAR7 44. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.