2020. február 7., 15:30

Dzsudzsák Balázs az al-Ain labdarúgócsapatában folytatja

Továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Ain labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs - számolt be pénteken a hazai szövetség (MLSZ) honlapja.

Dzsudzsák Balázs
Fotó: TASR

A 33 éves szélsőtől a napokban vált meg korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba, amely helyi beszámolók szerint szakmai okokra hivatkozva hozta meg döntését.

"Nagyon örülök, hogy az ázsiai régió egyik legjelentősebb klubjához kerültem - idézte őt az mlsz.hu oldal. - Nagyon boldog vagyok, hogy néhány nappal azután, hogy az eddigi klubom úgy döntött, nem számol velem a jövőben, egy olyan csapathoz igazoltam, amely egyértelműen előrelépést jelent előző csapatomhoz képest."

Dzsudzsák méltatta az al-Ain infrastruktúráját, múltját és szurkolótáborát, és kiemelte, hogy az al-Ain jelenleg is harcban van a bajnoki címért, ahogy az Ázsiai Bajnokok Ligájában is érdekelt, így jövő héten már ott is meccsük lesz.

Az al-Ain eddig egyszer, 2003-ban nyerte meg az ázsiai BL-t, de 2005-ben és 2016-ban is döntős volt. 2018-ban a klubvilágbajnokságon szintén a fináléig menetelt, míg otthon 13 bajnoki címmel és hét kupagyőzelemmel büszkélkedhet. A csapat a mostani szezonban is bajnoki címet szeretne szerezni és az ázsiai BL-ben is a lehető legtovább igyekszik jutni.

"A bajnokság és a BL, úgy érzem, kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a válogatott előtt álló komoly kihívásokra is a lehető legjobban felkészülhessek és minél jobban tudjam majd segíteni a csapatot" - tette hozzá Dzsudzsák, aki 2016 nyara óta futballozik az Egyesült Arab Emírségekben. Előbb az al-Vahda együttesében játszott, majd 2018 szeptemberében igazolt az al-Ittihad Kalbához, amelyben a másfél idény alatt 36 meccsen kilenc gólt szerzett, miközben 52 alkalommal hozta helyzetbe társait.

Az al-Ain jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban, ugyanakkor egy, illetve két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint riválisai. A csapat jelenlegi vezetőedzője a portugál Pedro Emanuel, aki korábban a ciprusi Limasszollal kupát és szuperkupát is nyert.

Az MLSZ honlapjának beszámolója kitér rá, hogy Dzsudzsák bajnoki mérkőzésen akár már pénteken (ma) bemutatkozhat, a jövő héten pedig már az ázsiai BL-sorozatban is pályára léphet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.