2022. április 30., 20:01

Döntetlennel biztosította be negyedik helyét a rájátszásban a DAC

Idegenbeli bajnokival folytatta szereplését a rájátszásban a dunaszerdahelyi DAC, a csallóközi együttes a Szered ideiglenes otthonában a nagyszombati City Arénában lépett pályára, ahol 600. élvonalbeli bajnokiját játszotta.

DAC
Fotó: dac1904.sk

Kiváló két fordulón vannak túl a sárga-kékek, hiszen két nagy riválist a Zsolnát és a Slovant is sikerült hazai közönség előtt legyőzni, ráadásul a pozsonyiak ellen tetszetős produkciót adtak elő a sárga-kékek. Joao Janeiro együttesére egy nehéz mérkőzés várt az ötödik helyezett Szered ellen, a dunaszerdahelyiek akár egy döntetlennel is bebiztosíthatták negyedik helyüket a rájátszásban.

A sárga-kékek portugál mestere ezúttal is három magyar játékost nevezett a kezdőbe, a z utóbbi mérkőzéseken remek formában védő Veszelinov Dániel ezúttal sem maradhatott ki, míg az egyre jobb formát mutató Balogh Norbert és Szánthó Regő is ott volt a Szered elleni kezdőben. Janiero viszont továbbra sem számíthatott a Kalmár, Szendrei, Hahn magyar trióra sérülés miatt.

A találkozó hatalmas dunaszerdahelyi lehetőséggel indult, a második percben Szánthó Regő fejelhetett tisztán Pinto beadása után, de a fiatal magyar tehetség próbálkozása elkerülte a kaput. A sárga-kékek aktívan kezdtek, a hatodik percben a szerediek nagyot hibáztak hátul, de Balogh nem tudott élni a lehetőséggel. Egy perccel később már a harmadik nagy dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki, ezúttal Szánthó passza után Verlinden lőhetett kapura, de Chudý védett. A kezdeti dunaszerdahelyi helyzetek után az első tíz perc után kiegyenlített lett a játék képe. Az első szeredi lehetőségre 14 perc kellett várnunk, ekkor Haša tüzelt a jobb kapufa mellé. A folytatásban a szerediek többször is próbálkoztak, de nem tudták bevenni Veszelinov kapuját. Az első félidő hajrájában Balogh és Krstović összjátéka után Verlinden kapott egy remek labdát, a belga a bal alsóba tüzelt volna, de Chudý résen volt és ezt is kivédte. A hajrában az eredmény nem változott, így szünetre maradt a gól nélküli döntetlen.

A szünetben mindkét szakvezető változtatott, a Szerednél Koštáľ váltotta Hašát, míg a DAC-nál Andzouana jött be Szánthó Regő helyére.

A DAC ezúttal is támadólag lépett fel, hiába járatták többet a sárga-kékek a labdát, nem találták a rést a szeredi védelmen. Janeiro érezte, valamit változtatnia kell és pályára küldte Sharanit is majd Andrezinhot is. A sárga-kékek, hiába voltak meg a helyzeteik, a befejezésekkel hadilábon álltak. A mérkőzés 63. percében Balogh került helyzetbe, de egy gyenge lövéssel fejezte be az akciót, ami könnyed zsákmány volt Chudý kapusnak. A hajrában is akadtak dunaszerdahelyi lehetőségek, de rendre ezek is kimaradtak, így nem született gól a találkozón.

A gól nélküli döntetlen pedig azt is jelentette egyben, hogy a DAC bebiztosította negyedik helyét a tabellán, két fordulóval a vége előtt. A DAC az idei szezonban nem tudta legyőzni a szeredieket, két vereség mellett két döntetlent játszottak a szerediekkel.

Fortuna Liga felsőházi rájátszás, 8. forduló:

ŠKF Orion Tip Szered – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-0

City Aréna, Nagyszombat, v.: Dohál

Gólszerzők:

Sárga lapok: Koštáľ (73.) ill. Pinto (70.)

Szered: Chudý - Todoroski, Filho, Šulek, Popović - Gago - Haša (Koštáľ 46.), Potoma, Fábry (Radić 77.), Yao (Sanusi 90.) – David (Silva 81.)

DAC: Veszelinov - Pinto, Kružliak, Brunetti, Ciganiks - Dimun, Njie - Szánthó (Andzouana 46.), Balogh (Andrezinho 77.), Verlinden (Moumou 88.) - Krstović (Sharani 61.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.