2022. március 1., 09:35

Domonkos Kristóf: Minél több pontot szeretnénk gyűjteni, és meglátjuk, mire lesz elég

Újabb fiatal, dunaszerdahelyi tehetséggel bővült a szlovák-labdarúgó bajnokság mezőnye. A téli átigazolási időszakban a Fortuna Liga harmadik helyezettje, a Rózsahegy szerződtette Domonkos Kristófot, aki Komáromból érkezett a liptói együtteshez. A tehetséges futballista nagyon motivált és szeretne alapemberré válni Rózsahegyen, többek között erről is beszélt portálunknak, valamint a bemutatkozásáról és a komáromi időszakáról is szó esett.

Domonkos Kristóf
Fotó: mfkruzomberok.sk

Egy remek őszi idény után az élvonalbeli Rózsahegyhez igazoltál. Hogyan jött ez a lehetőség és hogyan ment végbe az átigazolás?

A rózsahegyiek edzői stábja már jó ideje figyelt és az edző is eljött pár meccset megnézni, majd hivatalosan is megkeresték a KFC-t egy ajánlattal. Ezt követően elkezdődtek az egyeztetések a két klub között és rövid időn belül sikerült is megállapodniuk.

Az elmúlt félévet Komáromban töltötted és ahhoz, hogy a csapat őszi bronzérmesként zárjon a te nyolc gólod is nagyban hozzájárult. Hogyan élted meg az elmúlt félévet?

Az elmúlt félév tényleg nagyon jól sikerült a számunkra, ez volt az egyik legjobb félévünk amióta Komáromban szerepeltem. Jól is ment a játék és úgymond az egész csapat is elégedett lehetett a teljesítménnyel.

Én is elégedett voltam, egy-két mérkőzést leszámítva hoztuk a meccseket, egy nagyon jó kollektíva jött össze, ahol egy nagyon jó csapatszellem is dominált az egész ősz folyamán.

Mit gondolsz, minek volt köszönhető, hogy egy ilyen remek őszi szezont produkált a csapat?

Nagyon egyben volt a csapat és persze az edzőnk is nagyon sokat hozzátett. Igazából mindenki hajtott és nem a tabellát néztük, minden meccsre százszázalékosan felkészültünk és kiadtuk magunkból a maximumot minden egyes mérkőzésen.

Decemberben, mikor őszi szezonértékelő interjút készítettem Radványi Mikivel, kérdeztem van-e olyan játékos, akit kiemelne és ő is a te nevedet említette. Radványi irányítása alatt Komáromban miben sikerült fejlődnöd?

Leginkább a támadásban, mivel fentebb játszottam és ezáltal szabad teret is kaptam, de igazából azt csináltam, amit Miki javasolt és végezetül ez eredményes is volt.

Milyen útravalót kaptál Radványi Mikitől, milyen tanácsokkal látott el?

Természetesen tudott róla Miki is, mikor megkeresett a Rózsahegy, beszéltem is vele, hogy van ez a lehetőség. Csakis jókat mondott és örült neki, hogy van ez a megkeresés, viszont sajnálta, hogy eljöttem, de örült neki, hogy egy élvonalbeli csapat felfigyelt rám és sok sikert kívánt.

Mikor tudatosult benned, hogy akár feljebb is léphetsz és tovább fejlődhetsz?

Amikor először felhívtak a rózsahegyiek (nevet).

Úgy voltam vele, magam is olyan jól akartam játszani, hogy igyekeztem minden meccsbe beleadni a maximumot és örülök, hogy ennek meglett az eredménye.

Korábban Győrben és Dunaszerdahelyen is fociztál. A Szlovák Kupában még a KFC színeiben egy bravúros sikerrel korábbi csapatodat, a Dunaszerdahelyt sikerült búcsúztatni, hogyan élted meg azt a sikert?

Mindig jó érzés egy élvonalbeli csapat ellen játszani. A DAC az első liga legjobb csapatai közé tartozik, ráadásul még régi emlékek is fűztek a DAC-hoz, hiszen ott nevelkedtem.

Nagyon örültem, hogy korábbi csapatom ellen léphettem pályára egy tétmérkőzésen. Nem mondanám, hogy nagyon görcsösek lettünk volna és örültünk, hogy a DAC ellen játszhattunk és ezáltal felszabadultan játszottunk.

Milyen célokkal érkeztél Rózsahegyre?

Egyértelmű céljaim közé tartozik, hogy bekerüljek a kezdőbe, egy nagyon jó kollektívát találtam itt, Rózsahegyen egy nagyon fiatal és tehetséges csapat van. Dolgozni fogok ezért keményen és meglátjuk, hogy alakul.

A Rózsahegynél már korábban is megfordult csallóközi tehetség, nevezetesen Almási Laci személyében, az ő életútja mennyire motiváció?

Lacinak a története nagyon pozitív példa, én nagyon is örültem neki, hogy sikerült ezt elérnie és én is arra törekszem, hogy valami hasonlót véghez vigyek.

A tavaszi nyitófordulóban nem is akárhogy sikerült a bemutatkozásod Rózsahegyen egy gólpasszal, ráadásul hazai pályán fölényes győzelmet aratott a csapata Zsolna felett. Hogyan élted meg első meccseidet a Rózsahegy színeiben?

Megpróbáltam a lehető legjobban futballozni és a lehető legtöbbet kihozni magamból. Nagyon örültünk a végén, hogy ilyen nagy fölénnyel sikerült legyőznünk a Zsolnát.

Úgy gondolom, a második félidőben nagyon jól játszottunk és megérdemeltük a győzelmet. Az első gólnál sikerült is egy gólpasszt adnom, ami adott egy pluszt nekem, aminek örültem nagyon. A második meccsem a Liptószentmiklós otthonában nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Hatvan percig jól futballoztunk, már 2-0-ra is vezettünk, majd kaptunk három gólt, ami úgy gondolom, elkerülhető lett volna. Az alapszakasz utolsó fordulójában nem kezdtem ugyan, de beálltam 25 percre, amit ugyanúgy jól éltem meg, de egy nagyon nehéz meccs volt, mivel mindig nehéz játszani a sereghajtó ellen. Ugyanakkor ez egy nagy lépés volt a számunkra, hogy sikerül behúznunk a mérkőzést.

Domonkos Kristóf
Fotó:  mfkruzomberok.sk

Mint említetted, az alapszakasz véget ért, következik a rájátszás, hazai pályán a DAC ellen léptek pályára az első fordulóban. A héten sűrű program vár a csapatra, kupamérkőzés a Slovan ellen és rangadó a DAC ellen. Hogyan készültök a két mérkőzésre?

Pénteken lesz a DAC elleni mérkőzés, előtte még lesz egy hétközi kupameccsünk a Szlovák Kupában a pozsonyi Slovan ellen, úgyhogy jelenleg arra fogunk készülni és szerdától a DAC-ra. Minden mérkőzésre, úgy gondolom, teljes mértékben felkészülünk és minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni, így ez az említett két mérkőzésen sem lesz másképp.

Jelenleg öt pont a Rózsahegy előnye a Dunaszerdahely előtt a harmadik helyen. A csapat egyértelmű célja a harmadik hely és a nemzetközi kupaindulás?

Hát nem lesz egyszerű a rájátszás, mivel most már tényleg csak a topcsapatok ellen játszunk a ligában. Igazából nem úgy állunk hozzá, hogy megtartani a harmadik helyet, mint említettem minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Nem állunk ki egyetlen mérkőzésre sem úgy, hogy most itt döntetlenezni vagy kikapni szeretnénk, minél több pontot szeretnénk gyűjteni és majd meglátjuk, mire lesz ez elég.

A Nagyszombat is négy pontra van előttünk, úgyhogy még őket is elkaphatjuk, de majd elválik, persze ez nem lesz egyszerű feladat, mert itt már tényleg a legjobb csapatok ellen lépünk pályára és a DAC is ott lohol a nyomunkban.

Úgy tűnik, nagyon hamar beilleszkedtél, hogy érzed magad Rózsahegyen?

Nagyon jól, megkaptam a lehetőséget a három mérkőzésen, a bizalmat az edzőtől. A csapattársakkal jól kijövök, örültem az első meccsemen a gólpassznak is és annak, hogy minél több percet tölthettem a pályán.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.