2018. november 1., 21:15

Dokumentumfilm készült a Liverpool legendájáról, Steven Gerrardról

Az Amazon közreműködésével november 15-től „Make Us Dream” címmel kerül a mozikba Nagy-Britanniában a Liverpool egykori legendájának karrierjét bemutató dokumentumfilm.

Steven Gerrard
Galéria
+2 kép a galériában

A Liverpool legendájának pályafutását bemutató alkotás november 15-től kerül a mozikba a szigetországban. A jelenleg a skót élvonalban szereplő Glasgow Rangers menedzsereként dolgozó Gerrard nyolcéves korábban került a liverpooli akadémiára. Ő az egyetlen játékos, aki gólt szerzett az angol Ligakupa-, az FA-kupa, az UEFA-kupa és a Bajnokok Ligája döntőjében is. Ugyanakkor szintén ő az, akit a legtöbbször állítottak ki a Liverpool történetében – ez ügyben még Javier Mascherano vagy Jamie Carragher sem veheti fel vele a versenyt.

A 38 esztendős egykori futballista 28 évig szolgálta a Liverpoolt, ezalatt 710 mérkőzésen szerepelt a vörösök színeiben és 186 találatot szerzett Liverpoolban. A liverpooli legenda két éve már kiadta nagysikerű életrajzi könyvét is amely Életem vörösben címmel jelent meg, az Akadémiai Kiadó gondozásában magyar nyelvre is lefordították.

Azt egyelőre nem tudni, mely országokban fogják forgalmazni a dokumentumfilmet.

A film előzetese ITT tekinthető meg.

Steven Gerrard
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.