2022. szeptember 3., 14:18

Dagad a balhé: A Slovan sportigazgatója meccs közben ment be a bírók öltözőjébe a teljesen elfújt Slovan-DAC meccsen - VIDEÓVAL

A šport.sk számolt be róla, hogy felvételek készültek a pozsonyi Slovan sportigazgatójáról, Richard Trutzról, amint a Slovan-DAC meccsen bemegy a bírók számára kijelölt öltözőbe. Mivel nem ez az első hasonló esete a korábban játékvezetőként dolgozó Trutznak, most büntetésre számíthat a szövetségtől.

richard trutz
Fotó: TASR/AP

Trutz "látogatása" annak fényében különösen visszatetsző, hogy a remek formában játszó DAC vezetett a Slovan ellen, egészen addig míg egy utólag is egyértelműen vitatható büntető miatt a pozsonyiak büntetőből ki nem egyenlítettek. 

Trutz közölte, semmi gond nincs azzal, hogy sportigazgatóként bement a bírók öltözőjébe, de, hogy mit is keresett ott, azt nem volt hajlandó elárulni. "Minden benne van a mérkőzés jegyzőkönyvében" - nyilatkozta a portálnak.

Trutz ugyanezt egy 2017/18-as szezonban lejátszott bajnokin is megcsinálta, akkor a DAC-Nagyszombat (mit ad Isten?!) felsőházi találkozó közben gondolta úgy, megnézi, mi újság a bírói öltözőben. A szövetség ezer euróra büntette a "szlovák futball jóhírének lerombolásáért". A szlovák futballszövetség (SFZ) időközben el is indította a fegyelmi eljárást Trutz ellen, szeptember hetedikére ígértek eredményt. A šport.sk szerint várhatóan most sem ússza meg pénzbüntetés nélkül, sőt, az SFZ már most, határozatlan időre azonnali hatállyal eltiltotta Trutzot az öltözők, kispadok, bírói helyiségek látogatásától.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.