2024. március 2., 09:15

DAC-Zsolna: Harc a felsőházért az utolsó fordulóig

Az alapszakasz utolsó fordulójára kerül sor a hétvégén a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga). A dunaszerdahelyi DAC számára egy döntetlen is elég a Zsolna ellen a felsőházba kerüléshez, az utolsó fordulóban még öt csapatnak is megvan az esélye bekerülni a rájátszásba, ami komoly izgalmakat ígér a szombat esti fordulóban.

Szurkolók
Fotó: DAC 1904 weboldala

Komoly téttel és izgalmakkal járhat a Niké Liga alapszakaszának utolsó köre. A 22. fordulót a legjobb helyzetből - ami a felsőházba kerülést illeti - a DAC várhatja, hiszen a sárga-kékek a negyedik helyen állnak, ha csallóközi gárda szombat este legalább egy pontot szerez a Zsolna ellen, a felsőházba kerül a Xisco Muñoz vezette csallóközi együttes. A sárga-kékek sorsa tehát a saját kezükben van. A dunaszerdahelyi együttesen kívül még a 34 pontos Zólyombrézó, a 33 pontos Besztercebánya és Trencsén, valamint a 31 pontos Rózsahegy harcol a fentmaradó három kiadó helyért a felsőházba.

Mindannyian tudatosítjuk, mi vár ránk és hogy holnap ismét a bajnokság egyik legerősebb együttese ellen lépünk pályára. Meg kell tennünk az utolsó lépést, ami csak akkor sikerülhet, ha folytatni fogjuk az előző mérkőzéseken mutatott teljesítményünket és ehhez hozzátesszük a hatékonyságot is. Higgadtnak kell maradnunk és megpróbálni elfelejteni a kupakudarcot. Nem spekulálunk és nem játszunk döntetlenre, továbbá a többi meccs eredményére sem fogunk várni. Egyértelmű a célunk, a saját kezünkben van a felsőházba való bejutás és mindent megteszünk azért, hogy kihasználjuk az esélyünket. Bízom benne, hogy a szurkolók is a segítségünkre lesznek, és az elsőtől az utolsó másodpercig mellettünk állnak”

A bajnokság jelenlegi lebonyolítási formájának 2017/18-as bevezetése óta mindössze három csapat jutott be mindannyiszor a felsőházba: a Slovan, a Zsolna és a DAC, ami remélhetőleg holnap is érvényben marad, ha a DAC is biztosítja helyét a felső hatosban, ugyanis a Slovan és Zsolna ezt már korábban megtette.

A Zsolna nem kezdte túl acélosan a tavaszt, hiszen az eddig lejátszott három tavaszi fordulóban nem tudtak még győzni, hazai pályán 4-0-ra kikaptak a Slovantól, míg a Nagymihály és a Szakolca ellen egyartánt 1-1-es döntetlent játszottak.

A DAC formája éppen ellenkező, a sárga-kékek a tavasszal még nem szenvedtek vereséget, hazai pályán a Szakolcát legyőzték 1-0-ra, míg idegenben a kerületi rivális Nagyszombat ellen 2-1-re győztek, míg a legutóbbi fordulóban a Zólyombérzó otthonában is értékes pontot szereztek a sárga-kékek.

A zsolnaiak keretében egy, korábban a DAC akadémiáján nevelkedő tehetséget is találunk Bari Krisztián személyében, aki alapember lett a zsolnai együttesben.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, az idei szezonban már összecsaptak a felek a Zsolna otthonában, a DAC ekkor súlyos, 5-1-es vereséget szenvedett többek között Filip Kaša korai kiállításának köszönhetően. A DAC legutóbbi 13 hazai bajnokiján pedig nem szenvedett vereséget a Zsolnától, ráadásul a „sosonok” még nem tudtak győzni a MOL Arénában, ami remélhetőleg a szombati bajnoki után is megmarad.

A Niké Liga alapszakaszának utolsó mérkőzéseit egyaránt szombaton 17 órától rendezik.

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 22. fordulójának teljes programja (alapszakasz utolsó fordulója):

Március 2., szombat:

FC DAC 1904 Dunaszerdahely - MŠK Zsolna 17.00 (Voyo)

MFK Rózsahegy - FK Železiarne Zólyombrézó 17.00 (Voyo)

MFK Dukla Besztercebánya - FC Kassa 17.00 (Voyo)

ŠK Slovan – FC Spartak Nagyszombat 17.00 (Voyo, Dajto)

MFK Szakolca – AS Trencsén 17.00 (Voyo)

MFK Zemplén Nagymihály - FC ViOn Aranyosmarót 17.00 (Voyo)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.