2019. április 27., 09:36

DAC-Slovan: ünnepi bajnokverés hadművelet...

A Fortuna Liga bajnoki rájátszásának 6.fordulóját rendezik a hétvégén. A forduló legnagyobb érdeklődéssel övezett találkozóját a dunaszerdahelyi MOL Arénában rendezik meg, a DAC a már bajnok pozsonyi Slovant látja vendégül. A sárga-kékek célja a Slovan veretlenségének megszakítása.

DAC-Slovan
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Ma7

A Fortuna Liga bajnoki rájátszásnak 6.fordulója a DAC-Slovan rangadóval veszi kezdetét. A dunaszerdahelyi együttes az utóbbi hetekben jó formába lendült és sorozatban három győzelmet arattak Hyballa tanítványai. A Zsolnát hazai pályán, a Szeredet és a Nagymihályt idegenben verték a sárga-kékek, és még gólt sem kaptak ezeken a találkozókon, ami jó előjel lehet a Slovan ellen derbi előtt.

A pozsonyiak jóval a bajnokság vége előtt bebiztosították bajnoki címüket, így komolyabb tét nélkül érkeznek Dunaszerdahelyre, ami a hazaiak malmára hajtja a vizet, ráadásul a napokban rendezik meg Dunaszerdahelyen a Szent György-napokat, így akár ünnepi bajnokverés is létrejöhet a forduló rangadóján.

A DAC klubtörténelmi siker előtt áll, hiszen a klub még sohasem szerzett második helyezést az élvonalbeli bajnokságok történetében, illetve pontrekordot és rúgott gólrekordot is felállíthat az idei szezon végeztével a sárga-kék együttes. A hétvége rangadóján a DAC csapatkapitánya, Tomaš Huk 100. mérkőzésén léphet pályára dunaszerdahelyi színekben, amivel a klub 16. olyan játékosa lehet, aki elérte ezt a számot.

„Mindez hatalmas megtiszteltetés számomra, nagyon büszke vagyok. Bízom benne, hogy a jubileum eredmény szempontjából is nekünk kedvez majd. A Slovan nagyon jól játszott ebben a szezonban, nem voltak kihagyásaik. Nehéz mérkőzésre számítok, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy megtörjük a Slovan bajnokságban mutatott veretlenségi sorozatát. Már nagyon várom a teltházas stadiont és a jó futballt” – mondta a játékmester.

„Fantasztikus lenne egymás után negyedszer is nyerni. Az előző szezon rájátszásában ez sikerült, s ez végső soron kulcsfontosságúnak bizonyult az Európába való kijutásnál. Olyan minőséget képviselünk, mely lehetővé teszi, hogy most elérjük ezt a szériát, és bízom abban, hogy ez holnap sikerülni is fog. A rájátszást a harmadik helyen kezdtük el, és mostanra egészen szép előnyre tettünk szert a Zsolnával szemben. Mi azonban nem tekinthetünk az alattunk lévő csapatok eredményeire, saját magunkra kell koncentrálnunk és pontokat kell gyűjtenünk” - nyilatkozta a DAC kapitánya a klub hivatalos honlapjának.

Fotó:  fortunaliga.sk

A két ősi rivális nem egész egy hónappal a pozsonyi mérkőzés után feszül ismét egymásnak. Mint ismert, akkor a DAC 3-1-es vereséget szenvedett a bajnok Slovan újdonsült otthonában, a Téglamezőn. Igaz, a játékvezető döntései jócskán befolyásolták az eredményt, miután még az első játékrészben kiállította a sárga-kékek játékosát, Hercet. A szombati összecsapás lesz a két csapat 58. egymás elleni találkozója. Legutóbb 2017 novemberében, a főtribün átadóján győzte le a DAC a Slovant 2-1 arányban. Azóta ötször mérkőzött egymással a két nagy rivális és a DAC mind az öt megmérettetésen vereséget szenvedett, kétszer is hazai pályán kaptak ki 1-0-ra (mint legutóbb is). Idén ez már a harmadik DAC-Slovan meccs, hiszen a tavaszi szezon kezdetén és a bajnoki rájátszásban is összecsapott már a két együttes.

A forduló további programjában a bajnoki rájátszásban a szombati játéknapon a Zsolna is pályára lép, méghozzá a Zemplén Nagymihály otthonában, míg vasárnap a harmadik helyre hajtó Rózsahegy a Szered együttesét fogadja.

Április 27., szombat:
FC DAC 1904 Dunaszerdaly - ŠK Slovan 15:30
MFK Zemplén Nagymihály - MŠK Zsolna 17:00
Április 28., vasárnap:
MFK Rózsahegy - ŠKF Szered 15:00

Fotó:  fcdac.sk

DAC-Slovan
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.