2018. május 12., 07:55

DAC-Slovan: óriási téttel érkezik a szezon rangadója

Szombat délután 54. alkalommal feszül egymásnak a DAC és a Slovan. Ezúttal azonban mindkét fél számára óriási téttel bír a mérkőzés. A sárga-kékek törénelmük legjobb helyezését érhetik el, valamint 25 év után juthatnak ismét ki a nemzetközi porondra.

201611201637130.DAC_1-7.jpg
Teltház előtt harsan fel a Nélküled
A csallóközi DAC tavaly november 3-án éppen az ősi rivális Slovan ellen avatta fel új főtribünjét ahol szintén teltház volt. Idén ismételten teltház előtt harsan majd fel a Nélküled, amely nélkül DAC mérkőzés nem kezdődhet a MOL Arénában.

" Nagyon örülök annak, hogy Magyarországon is sugározzák a meccset, így még több ember átérezheti, hogy mit is jelent ez a párharc. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen szurkolók előtt játszhatok, és hogy ennek a közegnek lehetek a tagja.” - áradozott a DAC szurkolótáboráról a sárga-kékek magyar szélsője Vida Kristopher.

A mérkőzésen a Slovan szurkolói nem vehetnek részt mivel, a Szlovák labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának  döntése értelmében a vendégcsapat szurkolói nem utazhatnak el a dunaszedahelyi  mérkőzésre. A DAC klubvezetése ezért úgy döntött, hogy az így felszabadult vendégszektort megnyitja a DAC–drukkerek számára.

Ősi riválisok egymás ellen 1988 óta

Idén 54. mérkőzésére készülhet a két ősi rivális, mely több mint egy futballmérkőzés a derbi múltját ismerve. A Fortuna Liga 31. fordulójában mérkőzik meg 54. alkalommal a dunaszerdahelyi DAC és a pozsonyi Slovan. Eddigi mérkőzéseiken a pozsonyiak voltak az erdményesebbek, 31 győzelemmel míg a sárga-kékek mindössze 10 győzelmet tudnak felmutatni a derbik történetében, pontosztoszkodásra 12 alkalomal került sor. Ami a Csallóközben rendezett mérkőzésőket illeti a dunaszerdahelyiek hazai közönség előtt sem túl sikeresek csupán 8 győzelemmel büszkélkedhetnek a pozsonyiak 11 győzelmével szemben. A sárga-kékek legnagyobb arányú győzelmüket még 1989-ben könyvelhették el a Slovan ellen, míg a legelső derbire 1988 októberében került sor a Slovan otthonában. Az eddigi 53 mérkőzésen összesen 142 gólt született a derbi történetében, a legtöbb gólt hozó mérkőzésre pedig 1996-ban került sor, melyet a Slovan 7:1-re nyert meg. Legutóbb a disznólegelőn szenvedett kétgólos vereséget a DAC, míg legutóbbi Dunaszerdahelyen rendezett mérkőzésen a sárga-kékek hátrányból fordítva a hajrában verték meg a pozsonyiakat 2-1-re.

Az olasz sikeredző a Slovan ellen is történelmet írna

Két fordulóval a szlovák bajnokság vége előtt a DAC történelmi tettre készül, ugyanis az ősi rivális Slovan legyőzésével biztosíthatják be a sárga-kékek dobogós helyezésüket és a nemzetközi kupaindulást. Tegyük hozzá a Slovan ellen akár egy döntetlen is elég lehet az Európa-ligás induláshoz, a Zsolna eredményétől függően. A dunaszerdahelyi együttes edzője Marco Rossi pedig történelmet írna a fantasztikus dunaszerdahelyi közönség előtt.

“Még nem vagyunk ott, egyelőre nincs mit ünnepelni” - mondta a DAC edzője, Marco Rossi.

“Csak reménykedünk, hogy sikerül elérni a történelmi célt, de ehhez minden erőnket össze kell szedni a Slovan elleni rangadóra. Három kulcsemberünkre amúgy sem számíthattam sérülés miatt, ráadásul az előző mérkőzésen kiállították Kalmárt és Hukot is, így rájuk biztosan nem számíthatok.”

“Ha jól számolom, 12-13 mezőnyjátékosom maradt, mondanom sem kell, borzasztó nehéz dolgunk lesz az egyik legjobb kerettel rendelkező Slovan ellen. Azt gondolom, egyéni képességeket tekintve a Slované a legjobb keret Szlovákiában. Nekik is vannak sérültjeik, de óriási a keretük, és többé-kevésbé hasonló játékerőt képviselő futballisták közül válogathatnak. Ez óriási különbség közöttünk”

“Az az igazság, hogy rengeteg munkánk van abban, hogy most így állunk a bajnokságban, és borzasztó csalódott lennék, ha nem érnénk el a szezon közben megfogalmazott célokat. De a gondok ellenére senki nem gondol a kudarcra. Itt van a cél az orrunk előtt, most már nem torpanhatunk meg!” - értékelt a DAC olasz mestere a sorsdöntő rangadó előtt.

Az olasz mester vezetésével a dunaszerdahelyi együttes a klub eddigi legjobb szereplését is elérheti a klub történelmében, ugyanis az eddig csúcspontot két harmadik hely jelentette a klub 114 éves történelme során még az 1987/88-as és az 1993/94-es idényből.

Hiányzók tömkelege

A dunaszerdahelyi együttes nincs könnyű helyzetben hiszen több kulcsemberét is nélkülöznie kell a sárga-kéknek, a Nagyszombat elleni rangadón kiállított Kalmár Zsolt és Tomaš Huk biztosan nem léphet pályára. Továbbá a sérült Roland Černak és Erik Pačinda is kihagyja a Slovan elleni derbit, valamit a rájátszás legeredményesebb dunaszerdahelyi játékosa Bayo játéka  is kérdéses az ősi rivális ellen. A magyar játékosok közül Vida Kristopher ezúttal is a kezdőben kaphat helyett minden bizonnyal, Mervó Bence pedig ezúttal is a padról szállhat be. A vendégek a legeresőbb csapatukkal érkeznek a MOL Arénába, viszont szurkolóik nélkül.

Fortuna Liga, 31. forduló, 17:45
FC DAC 1904 – Slovan Bratislava (Dajto)
Helyszín: Dunaszerdahely, MOL Aréna
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.