2019. szeptember 3., 23:27

DAC-Slovan: a legjobbkor jött siker. A rangadó számokban

A szeptember nem is indulhatott volna jobban a DAC számára. A sárga-kékek az ősz rangadójának kikiáltott Slovan elleni derbit meggyőző fölénnyel, 5-2-re nyerték meg. A szlovák bajnokságban első alkalommal mérték élőben a játékosok sebességét, illetve a megtett kilométerek számát is a bajnokság főpartnere, a Fortuna fogadási irodának köszönhetően, ezekből az adatokból szemezgetünk.

DAC-Trencsén
Fotó: fcdac.sk

59 – ez volt a két gárda egymás elleni 59. összecsapása 

2 – sorozatban második alkalommal győzte le a bajnok pozsonyi gárdát a DAC, ezzel idén is a sárga-kékek győzték le elsőként a Slovant - ráadásul hazai közönség előtt

10 – tizedik hazai győzelmét szerezte meg a DAC a nagy rivális ellen, összességében pedig ez volt a 12. dunaszerdahelyi siker a Slovan elleni rangadókon.

11 679 – összesen ennyi néző váltott jegyet a Slovan elleni derbire, amely az idei szezon eddigi leglátogatottabb mérkőzése is lett egyben. A most futó idényben a legtöbben eddig a Slovan-Zsolna összecsapásra váltottak jegyet, 7850-en. 

9,33 – a rangadón a mezőny leggyorsabb játékosa a Slovan szlovén gólvágója, Sporar volt, akinél  9,33 m/s sebességet mértek a statisztikusok, őt követte a DAC ukrán védője, Danilo Beskorovainyi 9,24 m/s sebességgel.

11 610 – a rangadó három legtöbbet futó játékosát is a sárga-kékeknél találhatjuk meg. A legtöbbet futó játékos Matej Oravec volt, aki 11 610 métert teljesített a rangadón, a fiatal védőt követi a sorban a Slovan ellen rendkívül sokat dolgozó, gólt és gólpasszt is szerző Vida Kristopher, aki pár méterrel elmaradva csapattársától 11 548 méterrel zárta a derbit. A harmadik legtöbbet futó játékos Andrej Fábry lett, aki 11 234 métert teljesített. A Slovannál a legtöbb kilométert Moha tette meg (10 951 méter).

97 – a rangadó leghatékonyabban passzoló játékosa is Matej Oravec lett, aki 97 százalékos pontossággal passzolt a csapattársaknak, őt követte a sorban Jedlička (93%) és a pozsonyi De Kamps (92%), aki azonban mindössze bő fél órát töltött a pályán, az első félidő hajrájában ugyanis a kiállítás sorsára jutott.

3 – a legtöbb elkövetett szabálytalanságot a DAC csapatkapitánya, Kristián Koštrna és Marin Ljubičič követte el az ellenfelekkel szemben.

4 – a legtöbb szabálytalanságot a pozsonyi Moha szenvedte el, de a dunaszerdahelyi játékosok közül Vida Kristopher ellen is három alkalommal szabálytalankodtak az ellenfelek.

31 – a hetedik fordulóban rekordszámú 31 gól született, ezek közül Dunaszerdahelyen 7, míg Aranyosmaróton és Szereden 6 gól, valamint a forduló után az élre álló Zsolna mérkőzésén öt gól született.

84 – a rangadón összességében a DAC játékosai passzoltak pontosabban 84 százalékkal, míg a riválisnál ez a szám 83 százalék volt.

4 – az előző szezon gólkirálya, a pozsonyiak gólvágója, Andraž Šporar és a nagyszerű formában lévő Vida Kristopher is szezonbeli negyedik gólját jegyezte ezen a mérkőzésen. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.