2019. május 5., 19:25

DAC: Kalmár-dupla és klubtörténelmi siker Zsolnán!

Peter Hyballa együttese a Zsolnára is győzelmi esélyekkel utazott, hiszen legutóbbi négy mérkőzését a hazai együttes elvesztette, míg a sárga-kékek legutóbbi négy mérkőzésüket megnyerték, ráadásul még gólt sem kaptak. A dunaszerdahelyi kezdőbe az eltiltott Koné helyére bekerült Ľubomír Šatka.

dac-zsolna-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

A mérkőzést borús esős időben kezdték, és a sárga-kékek szurkolói ezúttal is elkísérték kedvenceiket Zsolnára. A hazaiak vezetőedzője Jaroslav Kentoš csak saját nevelésű játékosokat nevezett a kezdőbe.
A találkozó első lövését a hazaiak csapatkapitánya Michal Škvarka eresztette el, azonban a bombaformában védő Marint Jedlička számára a lövés nem okozott gondot.
A 7.percben a DAC játékosai megvillantak, de Kalmár kiugratása után Divkovič nem tudta eltolni a labdát Holec kapus mellett, aki nagy bravúrral védett.

Fotó:  fcdac.sk

A 11. percben újabb hazai lehetőség maradt ki miután Bernát lövését Jedlička bravúrral hárította.
A 13. percben a sárga-kékek megszerezték a vezetést. Vida Kristopher beadását Huk fejelte le Kalmárnak, a magyar játékmester pedig védhetetlenül a kapu jobb oldalába bombázott, megszerezve szezonbeli 7. gólját.
A gól láthatóan megfogta a hazai együttest és a 17. percben ismét a hazai hálóőrnek akadt dolga Ronan lövésénél, gól azonban nem született.
A dunaszerdahelyi együttes ebben a szezonban minden idegenbeli mérkőzésén szerzett legalább egy gólt.
A 22 .percben újabb dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki. Davis félmagas labdája után Vida Kristopher kapásból tüzelt a kapura, a magyar támadó próbálkozása alig szállt a kapu mellé. Az első játékrész hajrájában a hazai együttes nagyon közeljárt az egyenlítéshez. Egy beadás után Bernát közvetlen közelről a bal kapufát találta el, ezúttal Jedličkának volt szerencséje.

Fotó:  fcdac.sk

A második játékrészben hiába kezdett jobban a hazai együttes azonban helyzeteit nem tudta góllal befejezni.

A találkozó 57.percében egy remek ellentámadás után Vida Kristopher hozta kihagyhatatlan helyzetbe Kalmár Zsoltot, aki megszerezte második gólját is a mérkőzésen.
A mérkőzés további részében a hazai együttes birtokolt többet a labdát, de igazán komoly gólszerzési lehetőséget nem tudtak kialakítani a zsolnai játékosok, míg a sárga-kékek magabiztosan őrizték kétgólos előnyüket.
A mérkőzés hajrájában a dunaszerdahelyi védelem kihagyott, és a hazaiak csapatkapitánya Michal Škvarka szépített, de az egyenlítésre már nem futotta a hazai együttesnek.

A sárga-kékek zsinórban ötödik győzelmüket könyvelhették el, míg a hazai együttes sorozatbeli ötödik vereségét szenvedte el.

Győzelmével a dunaszerdahelyi együttes megerősítette helyét a tabella második helyén, és miután a Rózsahegy legyőzte a bajnok Slovan együttesét az is eldőlt, hogy a DAC a klubtörténelem legjobb eredményét érte el. A bajnoki ezüstéremmel  Hyballa együttes idén is kvalifikálta magát az Európa-liga selejtezőire.

Fortuna Liga, bajnoki rájátszás 7.forduló:
MŠK Zsolna – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 1-2 (0-1)
Pod dubňom, Zsolna, 2303 néző v.: Kružliak
Gólszerzők:  Škvarka (90+3.) ill. Kalmár (13., 57.)
Sárga lapok: Gamboš (28.), Vallo (44.) ill. Čmelík (25.)
Zsolna: Holec – Vallo, Sluka, Králik, Minárik - Škvarka, Gamboš, Myslovič (Gerebenits 77.) - Mihalík (Suľa 87.), Bernát (Janošík 69.), Boženík. Vezetőedző: Jaroslav Kentoš
DAC: Jedlička - Davis, Huk, Šatka, Koštrna - Vida M., - Kalmár (Blackman 90+1.), Ronan - Čmelík (Herc 66.), Divkovič, Vida K. (Bednár 84.) Vezetőedző: Peter Hyballa
dac-zsolna-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.