2020. november 7., 11:48

DAC-Garamszentkereszt: a koronavírus árnyékában, a válogatott szünet előtt

A válogatott szünet előtt a Fortuna Ligában listavezető dunaszerdahelyi DAC hazai pályán a Garamszentkereszt ellen lép pályára. A csallóközi együttest is elérte a koronavírus, így több alapemberére sem számíthat Bernd Storck.

Fotó: dac1904.sk

Mint ismert, az előző fordulóban elmaradt a DAC bajnokija a Szered ellen, mivel a szeredieknél több koronavírusfertőzöttet regisztráltak, és a szeredi együttesnek nem maradt elegendő játékosa a találkozóra.

A tomboló járvány a sárga-kékeket sem kíméli

A tomboló koronavírus-járvány a dunaszerdahelyi együttesnél is felütötte fejét és a mérkőzések előtti tesztelés során három játékosuk is pozitív mintát produkált, így Cesar Blackman, Eric Davis és Andrija Balić játékára sem számíthat Bernd Storck. Hiányozni fog továbbá Sidney Friede is sérülés miatt.

A mérkőzés esélyesének ennek ellenére a DAC számít. A csallóközi együttes remek formában szerepel idén, csupán egyetlen vereséget szenvedtek a Zsolna ellen. A DAC 11 forduló alatt 34 alkalommal talált be, ami 3,1-es meccsenkénti gólátlagot jelent. Ebben a rangsorban a címvédő Slovan és a Zsolna is a DAC mögött áll.

A DAC eddig három alkalommal találkozott az élvonalban a Garmaszentkereszt csapatával és mindhárom mérkőzést megnyerték Kalmárék. Az idei szezonban már találkozott egymással a két együttes, akkor a DAC a hajrában szerzett góllal győzött a Garamszentkereszt otthonában. A kiesés ellen menekülő garamszentkeresztieknél annyi változás történt az előző DAC elleni összecsapáshoz képest, hogy már nem Radványi Miklós irányítja az utolsó előtti helyen tanyázó Garammentieket, hanem Jan Kameník.

„Az ellenfélnek új vezetőedzője van, aki 5-3-2-esre változtatta holnapi ellenfelünk felállását, így másra kell felkészülnünk, mint amit az elmúlt találkozókon tapasztaltunk. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy mit kell tennünk. Szeretnénk folytatni az eddig mutatott teljesítményünket, ugyanolyan magabiztossággal és gólra törő játékkal akarunk előrukkolni. A célunk egyértelmű: gólokat szerezni, győzni és távol tartani magunktól a Slovant. Bízom benne, hogy minden rendben lesz és megrendezik a mérkőzést. Minket mindennap ellenőriznek, szerdán PCR-tesztet is abszolváltunk” - nyilatkozta Bernd Storck a mérkőzést megelőzően a klub hivatalos honlapjának.

Felvidéki magyarok az élvonalban

A forduló további programjában szombaton négy mérkőzést is megrendeznek. A felvidéki érdekeltségű mérkőzések közül érdekesnek ígérkezik az Almási Lászlót foglalkoztató Rózsahegy és a feketenyéki Tumma Gergelyt foglalkoztató Nagyszombat összecsapása.

A palásti Križan Richárd csapata az AS Trencsén ezúttal idegenben az Aranyosmarót otthonában lép pályára. A vasárnapi játéknapon egyetlen mérkőzést rendeznek meg, a bodrogközi Geri Gergely által edzett Nyitra hazai pályán fogadja a Zsolna együttesét. Iván Alex csapata a Szered a koronavírus miatt hétvégén nem lép pályára, a Szenice elleni idegenbeli találkozót november 17-én pótolják 14 órakor.

Fortuna Liga 13. fordulójának teljes programja:
November 7., szombat:

MFK Zemplén Nagymihály - ŠK Slovan 17:00 (Huste TV)
MFK Rózsahegy - FC Szpartak Nagyszombat 17:00 (Huste TV)
FC ViOn Aranyosmarót - AS Trencsén 17:00 (Huste TV)
FC DAC 1904 – FK Pohronie Garamszentkereszt (Dvojka, Huste TV)

November 8., vasárnap:
FC Nyitra - MŠK Zsolna 16:00 (Orange Šport)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.