DAC: dunaszerdahelyi sportdélután rangadóval spékelve
Igazi sportos napra ébredt Dunaszerdahely városa. A város két csapata is egy napon lép pályára, így sok szurkoló számára adott a lehetőség, hogy a kézis lányoknak és a focistáknak is a helyszínen szurkoljon.
A dunaszerdahelyi sárga-kékek a válogatott szünet előtt ismét hazai közönség előtt lépnek pályára. Peter Hyballa együttese a Fortuna Liga 15. fordulójában a Trencsén együttesét fogadja. Ez lesz a sárga-kékek utolsó előtti hazai meccse az őszi szezonban.
Kalmárék az előző fordulóban akár a második helyre is felléphettek volna, ugyanis az aktuális ellenfél Trencsén , ugyanis 3-0-s hazai győzelmével meglepte a második helyezett Zsolnát. A csallóköziek azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, miután nem bírtak a szerediekkel a MOL Arénában.
A két csapat legutóbbi négy mérkőzése a trencséni együttesnek kedvezett inkább, hiszen a DAC az utolsó négy mérkőzésen nem tudott győzni az AS ellen. Legutóbb a bajnokságban a Trencsén, hazai pályán hátrányból fordítva, az utolsó percekben szerezte meg a győzelmet. Azon a mérkőzésen Vida Kristopher büntetőt is hibázott.
Az elmúlt szezonban, a legutóbbi Dunaszerdahelyen megrendezett összecsapáson, gólnélküli döntetlennel ért végett a két csapat összecsapása, azt megelőzően pedig a Trencsén 3-0-ra győzött a MOL Arénában. Tehát a sárga-kékeknek van miért visszavágni Križan Richárdéknak. A palásti védő egy felcsúti kitérő után tért vissza a Fortuna Ligába, idén nyáron szerződtette a Trencsén. Legutóbb a Zsolna ellen is pályára lépett csereként.
A Trencsén jelenleg a hetedik helyen áll a bajnokságban, egy ponttal elmaradva a felsőházat jelentő hatodik helytől, amelyet a Szered foglal el. A DAC pedig továbbra is a Slovan és Zsolna kettőse mögött a dobogó legalsó fokán található.
Érdekesség, hogy a MOL Aréna első hivatalos tétmérkőzését éppen a Trencsén ellen játszották a sárga-kékek. Az akkori kétszeres címvédőt 2-0-ra győzte le a sárga-kék alakulat. A szombati összecsapásnak egy újabb ünnepeltje is lesz, miután
a panamai válogatott Eric Davis, aki a 100. mérkőzésén léphet pályára a DAC színeiben.
Ez pedig azt jelenti, hogy rövid időn belül Davis lehet a DAC 18. játékosa aki átlépheti a századosok klubját. Legutóbb Vida Kristopher lett „százados”.
– mondta a panamai válogatott a klub hivatalos honlapjának
A szombati nap igazi sportdélutánt hoz a város szívébe, hiszen a dunaszerdahelyi kézis lányok 14:30-tól fogadják a Vágsellye együttesét, míg a focistáink 17 órától lépnek pályára a MOL Arénában a Trencsén ellen.
Ami a Fortuna Liga szombati programját illeti, a 15. fordulót a Zsolna és Rózsahegy összecsapása nyitja meg 14 órától.
Érdekes összecsapásnak ígérkezik a Szered és Nyitra rangadója is. A nyitrai együttes Geri Gergely bemutatkozásán öt vereség után ismét győzött a bajnokságban.
Radványi Miklós együttese az újonc Garamszentkereszt számára újabb nehéz mérkőzés vár, hiszen ezúttal a Szpartak Nagyszombat otthonában lépnek pályára.
A fordulót vasárnap a címvédő Slovan vendégjátéka zárja az Aranyosmarót otthonában.
November 09., szombat:
MŠK Zsolna – MFK Rózshaegy 14:00 (Dvojka)
FC DAC 1904 – AS Trencsén 17:00 (Huste TV)
ŠKF Szered – FC Nyitra 17:00 (Huste TV)
FK Szenyica – MFK Zemplén Nagymihály 17:00 (Huste TV)
FC Szpartak Nagyszombat – FK Pohronie Garamszentkereszt 17:00 (Huste TV)
November 10., vasárnap:
FC ViOn Aranyosmarót - ŠK Slovan 15:00 (Orange Sport)