2018. november 10., 17:46

DAC: Bayo parádés gólja három pontot ért Rózsahegyen

Egy nehéz mérkőzésen idegenben aratott egygólos győzelmet a DAC a Rózsahegy otthonában. A sárga-kékek parádés gólját Bayo szerezte.

Kalmár és Bayo
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fortunaliga.sk

Peter Hyballa mester, mint a mérkőzés előtti felvezetőnkből is kiderül, a védelem oszlopos tagjai nélkül volt kénytelen kiállni a Rózsahegy ellen, ugyanis Šatka és Koštrna sem volt bevethető. Šatka helyén ezúttal Kone kapott lehetőséget, míg Koštrna helyén szokás szerint Záhumenský futballozott. A találkozó első negyedórája aktív támadó focit hozott viszonylag sok lehetőséggel. A találkozó 8. percében Kalmár nagy lehetőségét a hazai hálóőr nagy bravúrral hárította, majd öt perccel később Davis újabb remek szabadrúgása után ismételten Macík védett parádésan. Ezt követően a hazaiak is veszélyesen kezdtek el futballozni és közel is álltak a vezetés megszerzéséhez több alkalommal is, de Jedlička megúszta kapott gól nélkül az első játékrészt. Az első játékrész utolsó öt percében Daniel és Tandir is nagy lehetőséget szalasztott el, ezzel gól nélkül vonulhattak pihenőre a csapatok.

Fordulást követően a második játékrész elején a sárga-kékek Bayo villanásával megszerezték a vezetést, miután az elefántcsontparti támadó remekül mérte fel a helyzetet és a kapujából kint álló Macík felett átemelte a játékszert ami a kapufa segítségével a hálóban kötött ki. 

Az elefántcsontparti támadó kilencedik bajnoki találatát még Hyballa is megünnepelte a szögletzászlónál. A dunaszerdahelyi vezetést követően a Rózsahegy komoly erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, amiután sorra érkeztek is a hazai helyzetek. A 66. percben közel is állt az egyenlítéshez a hazai együttes, de Jedlička remek megmozdulása után nem született gól. A találkozó utolsó húsz percében mindkét együttes előtt akadtak komoly lehetőségek. A 70. percben Vida Kristopher növelhette volna az előnyt de, fölé lőtt, majd a DAC másik magyarja Kalmár Zsolt távoli löketét hatástalanította Macík. Negyedórával a vége előtt Urdinov megkapta második sárga lapját és idő előtt mehetett zuhanyozni, amivel a hazai esélyek is csökkentek a pontszerzésre. A rózsahegyi játékosok az utolsó pillanatokig küzdöttek az egyenlítésért, de nem sikerült Jedlička hálójába találni, míg Bayo a 92. percben végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de ezúttal nem tudott a hálóba találni. A DAC győzelmével továbbra is üldözi a listavezető Slovant, míg a dunaszerdahelyieket a bombaformában futballozó Zsolna üldözi, akik ezúttal Trencsénből hozták el a három pontot és továbbra is egy ponttal a DAC mögött állnak a tabellán.

MFK Rózsahegy-FC DAC 0-1 (0-0)
Štadion pod Čerbaťom, Rózsahegy, 1749 néző V.: Kružliak
Gólszerző: Bayo (56.)
Sárga lapok: Urdinov (28.), Qose (33.), Kochan (46.), Gál-Andrezly (76.) ill. Huk (8.), Záhumenský (37.), Kalmár (43.), Herc (75.), Divković (76.), Jedlička (91.)
Kiállítva: Urdinov (75.)
Rózsahegy: Macík – Jonec, Kružliak, Twardzik, Urdinov – Kochan (61. Mustedanagič), Qose – Daniel, Takáč, Gál-Andrezly – Tandir (82. Gerec)
FC DAC: Jedlička – Záhumenský (48. Bednár), Huk, Kone, Davis – Vida M., Herc, Kalmár – Vida K., Bayo, Divković (87. Bilenkyi)

A tabella állása:

Fotó:  fcdac.sk

Kalmár és Bayo
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.