2019. június 22., 17:40

DAC: a lengyel bajnoknál folytatja Tomáš Huk – hivatalos

Az újdonsült lengyel bajnok Piast Gliwice hivatalos médiafelületein jelentette be, hogy szerződtette a dunaszerdahelyi DAC szlovák válogatott csapatkapitányát. Tomáš Huk a klub beszámolója szerint 2022 nyaráig kötelezte el magát.

Tomás Huk
Fotó: Facebook / Piast Gliwice

A lengyel gárda az Ekstraklasa előző kiírásában története legnagyobb sikerét érte el, a címvédő Legia Varsót megelőzve bajnoki címet szerzett. A Past Gliwice ezzel alanyi jogon a Bajnokok Ligája selejtezőiben indulhat, ahol a fehérorosz BATE Boriszov lesz a lengyel gárda ellenfele a BL-selejtezőjében.

A sárga-kékek csapatkapitánya Kassáról igazolt Dunaszerdahelyre, ahol a védelem egyik pillére volt, összesen 103 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a DAC színeiben, ezalatt két gólt és egy gólpasszt jegyzett.

„Elsősorban szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a klubnál dolgozik, és főként a tulajdonos úrnak.”

Köszönettel tartozom a szurkolóknak is a fantasztikus támogatásért az idő alatt, amíg a DAC-nál voltam. A dunaszerdahelyi időszak volt a legszebb az eddigi karrierem során, tényleg fantasztikus éveket éltem meg.

„Kétszer is kiharcoltuk az EL-szereplést, amit soha nem felejtek el, és a DAC is örökre a szívemben marad. Most lehetőségem adódott egy nagyobb lépést tenni előre, s először próbálhatom ki magam külföldön. Biztos vagyok abban, hogy a Piastnak is komoly ambíciói vannak, hiszen az előző szezonban először sikerült bajnoki címet szerezniük. Már várom és hiszem, hogy ott is érvényesülni tudok majd” – nyilatkozta távozásával kapcsolatban Tomáš Huk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.