2019. január 19., 20:22

Csóka Dániel: mindent meg fogok tenni, hogy bizonyítsam a kezdőben a helyem!

A Csallóköz szívébe érkezett vendégjátékra a korábban a Chelsea és a Liverpool által is csábított magyar utánpótlás válogatott védő Csóka Dániel, aki Angliában az idén a PL-be visszajutott Wolverhampton akadémiáján pallérozódik. A fiatal védővel az eddigi pályafutásáról, a dunaszerdahelyi vendégjátékról és céljairól is beszélgettünk.

Csóka Dániel
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Archívum

Édesapád nyomán aki ZTE-ben futballozott, nagyon fiatalon kezdtél focizni, kérlek mesélj egy kicsit a kezdetekről.

Ötévesen kezdtem el futballozni a ZTE-ben. Nem volt kérdés, hogy ezt a sportágat választom, hiszen sokat jártam ki apa meccseire és már kiskoromban is rúgtam a labdát a lakásban is.

Kezdetben a ZTE mezét viselted, majd a Puskás Akadémia, Honvéd és MTK is megkörnyékezett, de te mégis Zalaegerszegen maradtál. Mi volt ennek az oka?

Így van, sok csapat megkeresett. A Puskás Akadémiánál is eltöltöttem 3 napot, mikor 13-14 éves voltam, viszont nem éreztem magam késznek, hogy elhagyjam a családomat és barátokat. Majd ezután talán 15 éves lehettem, mikor megkeresett az MTK. Viszont az MTK akadémiájára már úgy mentem, hogy edzenem sem kell, csak körbevezettek és mondták a felkészülést már itt kezdhetem. Végül aztán ez sem jött össze különböző okok miatt, de végül nem is bánom, hogy maradtam Zalaegerszegen.

Fotó:  Archívum

Ezt követően voltál egy londoni próbajátékon a Chelsea akadémiáján. Hogyan jött a lehetőség?

2016 nyarán két barátságos mérkőzést játszottunk Walesben az utánpótlás válogatottal. Szerencsére az első meccsen nagyon jól ment a játék és jöttek is a megkeresések. Az egyik csapat pedig a Chelsea volt.

Ha jól tudom más neves angol csapatok is érdeklődtek irántad, de te végül a Wolverhampton játékosa lettél. Miért a farkasok mellett tetted le a voksodat?

A Chelsea után a Wolverhamptonnál voltam próbajátékon egy hetet és nagyon tetszettek a körülmények, a csapat és úgy igazából minden. Szóval nem volt kérdés, ha ők is szeretnének leigazolni, én biztos elfogadom a lehetőséget.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál Angliában, milyen különbségeket tapasztaltál Magyarországhoz képest?

Az első szembetűnő különbség az edzések tempója volt, de ezt szerintem mindenki elmondja aki külföldön futballozik. Szerintem sokat fejlődtem ebben a két évben, mind fizikálisan mind mentálisan, és ez a két év még nagy előnyömre válhat a jövőre nézve.

Idén a Wolves visszakerült a PL-be és kimondottan jól szerepelnek, ez betudható a fiatal tehetségeknek is, illetve mennyire bátran dobják be a fiatalokat a mély vízbe a felnőtt csapatnál? Mi erről a véleményed?

Igen nem gondolta volna senki, hogy ennyire jól fog szerepelni egy most feljutó csapat. Mondhatom, hogy bátran bedobják, hiszen szinte minden edzésen van fent fiatal az U23-ból, én is edzhettem velük többször is, illetve a Morgan Gibbs-White is 2000-es születésű, de már több Premier League meccse van.

Angliában sok remek akadémia működik, de a Wolverhampton akadémiája ezekhez képest hova tehető?

Jártam több helyen ahol jobb körülmények vannak, például a Chelsea vagy a Manchester City akadémiája, tényleg az elit akadémiákhoz tartoznak Angliában. Wolverhamptonban is megvan minden ami a fejlődéshez szükséges.

Idén tavasszal eljött az új lépcsőfök a karrieredben hiszen januártól a szlovák bajnokságban jelenleg második helyezett DAC-hoz kerültél kölcsönbe. Hogyan jött a lehetőség?

A novemberi U19-es Eb-selejtező után jött a megkeresés Dunaszerdahelyről, persze Angliában egyből tájékoztattak róla. Volt két hónapom átgondolni a dolgokat, végül úgy döntöttem eljött a váltás ideje. 

Három magyar játékos is szerepel a DAC-nál így könnyebb lesz a beilleszkedés, mint Angliában, de a Wolvestől szintén a DAC-nál kölcsönben szereplő Christian Hercet ismerted-e korábbról vagy még nem találkoztatok?

Igen sokat segített eleinte, hogy vannak magyar játékosok a keretben. Köszönöm nekik, hogy így befogadtak. Hercet ismertem már, viszont egy csapatban nem játszottunk hiszen ő az U23-ban én pedig az U18-ban futballoztam.

Peter Hyballa a téli felkészülés előtt elmondta lesz lehetőséged megmutatni magad a felkészülés során és akár a kezdőbe is bekerülhetsz a tavaszi szezonban. Mivel tudod majd segíteni a sárga-kékeket, a pálya melyik szegletén érzed magad a legjobban továbbá miket sorolnál az erősségeid közé?

Mindent meg fogok tenni a meccsek során, hogy bizonyítsam ott a helyem a kezdőben és minnél több meccsen szeretnék játszani a tavasz folyamán. Belső védőként játszom a legtöbbet, néha pedig a védelem bal szélén. Mindenben van még hova fejlődnöm, de ha egy erősséget kellene mondanom akkor talán a technikai tudás lenne az.

Novemberben már jártál Dunaszerdahelyen, de első hetedet töltöd jelenleg a csapattal, hogyan érzed magad jelenleg, hogyan tetszik a MOL Aréna és a MOL Futball Akadémia. A Wolveshez képest milyenek a körülmények?

A stadionon belül még nem jártam, kívülről pedig sokat nem lehet róla mondani. Az látszik, hogy teljesen új minden. Az akadémia nagyon tetszik, minden adott a fejlődéshez, ilyen helyre élmény bemenni reggelente. Hasonlóak a körülmények, mint Angliában. Az első hetem nagyon jól telt, az edzések kemények, de ilyenek kell lennie egy felkészülésnek.

Egy új év egy új kihívás, de milyen célokat fogalmaztál meg a dunaszerdahelyi kölcsönjáték előtt?

Mint, ahogy már korábban is említettem szeretnék minél többet játszani ebben a másfél évben és minden téren sokat fejlődni.

Az első edzőmérkőzésen rögtön lehetőséget is kaptál Hyballa mestertől, hogyan értékelnéd a teljesítményédet illetve a mester mit mondott a mérkőzés után?

Úgy gondolom szerencsére jól sikerült a mérkőzés, jól ment a játék. Ma volt egy kis elemzés a meccsből többnyire pozitív dolgokat emelt ki a mester, úgyhogy reméljük folytatás is minimum ilyen lesz.

A szezon első tétmérkőzése rögtön egy nagymúltú rangadó lesz a Slovan llen minden bizonnyal teltház előtt, mit gondolsz a kezdő névsorban találkozhatunk a neveddel?

Erre még nem tudok választ adni hiszen egy hete edzünk, ennyi ideje vagyok a csapattal. Remélem így lesz, de előttünk egy hosszú és kemény felkészülés.

Csóka Dániel
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.