2023. szeptember 9., 18:54

Csalódottan érkeztek a csehek Budapestre

A cseh válogatott Magyarország csapata ellen felkészülési mérkőzést játszik Budapesten szeptember 10-én. A csütörtöki Albánia elleni pontvesztést (1-1) követően csalódottan érkezett Budapestre a cseh labdarúgó-válogatott, amely vasárnap a Puskás Arénában a magyarokkal játszik felkészülési mérkőzést.

Cseh-magyar felkészülési meccs
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Jaroslav Silhavy szövetségi kapitány az összecsapás helyszínén tartott szombati sajtótájékoztatóján elmondta, még sokáig élni fog bennük a meccs, és nehezen dolgozzák fel az albánok elleni döntetlent, de nem szabad rágódniuk a múlton.

Már a jövőre kell fókuszálnunk. Bízom benne, hogy sikerül kijavítanunk a hibáinkat, hiszen továbbra is szeretnénk elérni a céljainkat"

- nyilatkozta a Puskás Arénában a szakember, aki elmondta, a szélesebb keretből több játékosnak is szeretne lehetőséget adni, és várhatóan valamelyik cserekapus is bizalmat kap. Hozzátette, vannak apróbb sérülések, így például a támadó Tomás Cvancara minden bizonnyal kihagyja a találkozót.

Újságírói kérdésre reagálva a tréner kiemelte, a magyar válogatott legnagyobb sztárja természetesen Szoboszlai Dominik, ugyanakkor az elmúlt időszakban az együttes csapatként ért el olyan fantasztikus sikereket mint az Anglia (0-4), vagy a Németország (0-1) otthonában aratott győzelmek, vagy éppen a csütörtöki, belgrádi 2-1-es siker.

A szövetségi kapitány elmondta, a Puskás Akadémiában szereplő Patrizio Stronatival csak általánosságban beszélt az összecsapásról, a felcsúti játékos is megerősítette abban, hogy Magyarországon minden válogatott meccs egy igazi ünnep, és nagyszerű hangulat várható a Puskás Arénában.

A cseh játékosok közül Jakub Brabec válaszolt az újságírók kérdéseire.

Sajnos nem ideális most a hangulat, hiszen rendkívül fontos volt számunkra az Albánia elleni összecsapás, de nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna"

- nyilatkozta az Arisz légiósa, aki megjegyezte, saját maguk számára is bizonyítaniuk kell a Puskás Arénában, ami azonban rendkívül nehéz lesz, hiszen a magyarok remek formában vannak, és saját közönségük előtt még erősebbek.

"Mi tettük magunknak nehézzé a helyzetet, most ez remek lehetőség arra, hogy felkészüljünk az albánok elleni visszavágóra" - jegyezte meg a futballista.

A magyar válogatott "féltávnál" 10 ponttal vezeti Európa-bajnoki selejtezőcsoportját, és vasárnap hazai pályán, a Puskás Arénában Csehországgal játszik felkészülési mérkőzést. A 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.