2024. szeptember 17., 10:03

Csák Máté vára alatt újabb rangadót játszik a DAC - Meccselőzetes

Három nappal a Slovan elleni rangadó után, már kedden újra pályára lép a dunaszerdahelyi DAC, mivel a hatodik fordulóból elhalasztott Trencsén elleni találkozót kedd este 18 órától pótolják.

Niké Liga
Fotó: DAC 1904 weboldala

Újabb rangadóval folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) a dunaszerdahelyi sárga-kékek számára, miután kedd este a hatodik fordulóból elmaradt Trencsén elleni bajnokit pótolják. A dunaszerdahelyi együttes egy vesztes rangadó után van, ugyanis szombat este az utolsó pillanatokig izgalmas mérkőzésen kikaptak a MOL Arénában legnagyobb riválisuktól a pozsonyi Slovantól.

A csallóközi gárdának sok ideje nem volt a szomorkodásra, mégha Matej Trusa a hosszabbítás kilencedik percében sok dunaszerdahelyi szurkolónak mosolyt csalhatott volna az arcára, ha berúgja a büntetőt, de sajnos nem így történt. Búslakodásra viszont semmi ok, hiszen a sárga-kékek mindent megtettek, a szezon pedig hosszú.

Jelenleg a Slovan magasan kiemelkedik a mezőnyből, mint ahogyan a Ferencváros a magyar bajnokságban, ráadásul jócskán megerősödött kerettel idén még nehezebb dolga lesz a trónkövetelőknek, szinte hibátlan szezonra lesz szüksége, aki a Slovant leakarja taszítani a trónról.

A DAC eddigi szezonja eddig felemás, hiszen öt mérkőzést játszottak a sárga-kékek és két vereség ellenére a tabella ötödik helyét foglalják. A helyzet viszont nem olyan tragikus, mint azt egyesek gondolják, az elmúlt évek során mindig voltak nehéz szezonkezdetek, de a csapat megmutatta karakterét a szezon második felére és odaért legjobb helyezésekre, mint ahogy az elmúlt idényben is gyengébb őszi szezon után egy bombaerős tavaszi idény produkált a csapat.

Izgatottak vagyunk, mert hosszú idő után természetes gyepszőnyeg lett Trencsénben, aminek nagyon örülünk. Az új pálya minden bizonnyal minőségi lesz, és lehetővé teszi, hogy mindkét gárda jó teljesítményt nyújtson. Nehéz lesz mindössze három nappal a Slovan elleni rangadó után pályára lépni, de én személy szerint kedvelem az ilyen időszakokat, amikor több a meccs és kevesebbet edzünk. Mindegyik futballista várja a meccseket. Kevesebb időnk maradt a pihenésre, de ugyanez az ellenfélre is igaz. Mi, kapusok kicsit előnyt élvezünk azt illetően, hogy kevesebbet futunk, de a felkészülés, főleg a mentális, ugyanúgy zajlik, mint a többieknél”

- tekintett előre a keddi Trencsén elleni rangadóra a DAC szerb hálóőre Aleksander Popović.

A dunaszerdahelyi együttes közel 24 év után játszik természetes gyepszőnyegen Trencsénben, legutóbb még 2000. április 15-én futballoztak természetes fűvön a sárga-kékek Csák Máté vára alatt és kétgólos vereséget szenvedtek. A trencséni stadionban közel 19 év után tér vissza a természetes fűborítás, mivel a 2024/25-ös idénytől érvényes, hogy a Niké Liga összecsapásait csak természetes borításon rendezhetik meg, tehát a Zsolna és Trencsén stadionjaiban a műfüvet le kellett cserélni. A Trencsén stadionjában kedden éppen a DAC ellen debütál a természetes gyepszőnyeg.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, a DAC a trencséniek otthonában legutóbbi öt mérkőzés során csupán egy vereséget szenvedett (2023 szeptembere), két alkalommal győztek (2022 novembere és 2021 novembere) és két alkalommal ikszeltek Csák Máté vára alatt.

Az elmúlt idényben a DAC nem tudta legyőzni a Trencsént, mivel a trencséniek nem jutottak a felsőházba, így csak két mérkőzést játszott egymással a két gárda az alapszakaszban, a DAC nem bírt a Trencsénnel és gól nélküli döntetlent játszottak, míg a Trencsén otthonában egygólos vereséget szenvedett a dunaszerdahelyi együttes.

Niké Liga hatodik fordulójának pótolt mérkőzése:

Szeptember 17., kedd

AS Trencsén - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 18.00 (Voyo)

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.