Címvédés a katasztrófa árnyékában

A FIFA 1956-ban ítélte oda a rendezés jogát Chilének a lisszaboni kongresszusán. Minden a tervek szerint haladt, 1960. május 22-én azonban a történelem eddig ismert legnagyobb erejű földrengése rázta meg Chilét.

A Richter-skála szerinti 9,5-es erősségű földrengés központja Lumaco volt, illetve a közelben fekvő Temuco és Valdivia városok. A földrengést 25 méter magas cunami kísérte, és tízezer kilométerrel odébb is hatalmas hullámokkal csengett le. A halottak száma „mindössze” ötezerre volt tehető, más források több áldozatot említenek, ami önmagában is meglepő, viszont az ország infrastruktúrája összeomlott.

Az eredetileg nyolc helyszínből négyen kiestek, Valdivia, Concepción, Talca és Talcahuano. A rendezők Santiago, Viña del Mar, Rancagua és Arica lettek.

A vb-t 1962. május 30. és június 17. között rendezték. A hiányzók között találtuk az előző világbajnokság döntősét, Svédországot, valamint a bronzérmes franciákat, de nem jutottak ki az osztrákok sem. A tíz európai válogatott közül öten érkeztek Kelet-Európából, és remek vb-jük kerekedett.

Az 1. csoportot a szovjetek nyerték a jugoszlávok előtt, őket követték az uruguayiak és a kolumbiaiak. A 2. csoport élén az NSZK végzett. A csoportban a Chile-Olaszország mérkőzés a „santiagói csata” néven vonult be a futball történelemkönyvébe.

Az egész tornára jellemző volt a durvaság, de ez a találkozó túltett az összesen. Az angol Kenneth Aston játékvezetőt a meccs után hazaküldték. A birkózás, karate és kick-box elemeit felvonultató ütközetet végül a hazaiak nyerték meg 2:0-ra, ami a továbbjutást érő második helyhez segítette hozzá őket. Az olaszok a harmadikok lettek, míg Svájc az utolsó.

A 3. csoportot Brazília húzta be. A csehszlovákok úgy jutottak tovább, hogy gól nélküli döntetlent játszottak a címvédővel, a spanyolokat 1:0-ra verték, míg Mexikótól vereséget szenvedtek. A közép-amerikaiak végeztek a harmadik, míg a spanyolok a negyedik helyen.

A Baróti Lajos szövetségi kapitány által irányított Magyarország a 4. csoportban harcolt. A rancaguai négyes élén ők zártak. Először az angolokat múlták felül 2:1-re Tichy Lajos és Albert Flórián góljaival. A bolgárok 6:1-es kiütéséből Albert mesterhármassal, Tichy duplával, Solymosi Ernő pedig egy találattal vette ki a részét. Az argentinokkal 0:0-t játszottak, az angolok követték őket a negyeddöntőbe, míg a harmadik Argentína és a negyedik Bulgária utazhatott haza.

A negyeddöntők kevés gólt eredményeztek, ahogy az egész tornán kevés gól született. A gólátlag 2,78 volt, ami visszaesés volt az előző vb-khez képest, de a játék képe is változott. Chile a Szovjetuniót győzte le 2:1-re, Brazília pedig Angliát 3:1-re. A jugoszlávok és a németek a harmadik egymást követő vb-n találkoztak egymással a negyeddöntőben, és mindkétszer az NSZK jutott tovább. Ezúttal azonban a római olimpia bajnokai mentek tovább 1:0-val. Magyarország Csehszlovákiával mérkőzött Rancaguában.

A magyarok jó focit játszottak az egész tornán. Az aranycsapatból már csak Grosics maradt. Adolf Scherer a 13. percben betalált, majd Tichy szabadrúgása a felső lécről a gólvonal mögé pattant, Latisev azonban másképp látta. 1:0-val léptek tovább Masopusték, akik az 1954-1960-as Európa-kupa bajnokai voltak, épp a magyarok előtt egy ponttal – az utolsó kiírás lett végül egyébként.

Az elődöntőben Csehszlovákia Jugoszláviával küzdött, és 3:1-re diadalmaskodott. Scherer két gólt is elkönyvelt, Josef Kadraba egyet, ahogy a délszlávoktól Dražan Jerković is. A Brazília-Chile 4:2-es brazil győzelmet hozott. Garrincha itt is villogott, Vavával együtt duplázott, míg a hazaiaktól Jorge Toro és Leonel Sánchez találtak be. A bronzmeccsen Chile örülhetett a végén, a meccs egyetlen gólját a nemzeti hőssé előlépett Eladio Rojas szerezte a 90. percben.

A csehszlovákok másodszor jutottak el a döntőig, és a címvédőt kellett volna legyőzniük. Rudolf Vytlačil alakulata Viliam Schrojffal a kapuban, később a 20. század legjobb szlovák labdarúgójának válaszott Ján Popluhárral a védelem tengelyében, és Schererrel a középcsatári poszton jól kezdett a brazilok ellen. Josef Masopust, aki abban az évben megkapta az Aranylabdát, a 15. percben vezetést szerzett, de a Pelét helyettesítő Amarildo két perc múlva egyenlített, brazilos betörése a bal oldalon pimasz gólt eredményezett.

Pelé csak az első két meccsen lépett pályára, sérülés hátráltatta a további játékát. Aymoré Moreira, a brazilok mestere, aki Feolát váltotta a kispadon, az 58-as 4-2-4 helyett lényegében 4-3-3-as felállásban játszatta az övéit. Ez azt jelentette, hogy a balszélső Zagallo rendszeresen visszalépett a középpályára, és az egyetlen játékos, akinek nem kellett védekeznie, kötetlenül játszhatott, Garrincha volt, a Botafogo legendás jobbszélsője.

A brazilok Zito fejesével és Vavá pöccintésével, aki Schrojf második szerencsétlenkedését is kihasználta, újabb két gólt szereztek, és 3:1-re győztek. Ladislav Novák helyett Mauro Ramos emelte magasba a Jules Rimet-kupát, Brazília megvédte a címét, Uruguay és Olaszország után harmadikként tudott duplázni. A gólkirályi címen hatan osztoztak: Garrincha, Vavá, a chilei Sánchez, Albert, a szovjet Valentyin Ivanov és a jugoszláv Jerković 4 gólt szereztek.