2018. július 15., 08:40

Chelsea: Hamšík csapatától érkezett az új edző és az első igazolás!

A londoni kékek pár napja menesztették Antonio Conte vezetőedzőt a csapat éléről, és már be is jelentették az utódját, aki nem más, mint a nápolyiaktól szintén elküldött sikeredző Maurizio Sarri.

chelsea-sarri.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Chelsea

A Chelsea hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő idénytől Maurizio Sarri irányítja a londoni kékeket. A 59 esztendős szakember megbízatása 2021-ig szól a PL-ben előző idényben ötödik helyen végző együtteshez. Sarri legutóbb 2015 és 2018 a Marek Hamšíkot is foglalkoztató SSC Napoli vezetőedzője volt. A rutinos szakember pályafutása során kisebb együtteseknél edzősködött, a Chelsea karrierje legnagyobb kihívása lesz ugyanis a londoni kékeket újra a legrangosabb európai kupasorozatba kell vezényelnie valamint a bajnokságban is kupákat várnak tőle.

“Nagyon boldog vagyok, hogy a Chelsea-ben és a PL-be folytathatom. Ez egy nagyon érdekes időszaka lesz az életemnek.” - nyilatkozta a londoniak új vezetőedzője

Az olasz menedzser nem tétlenkedett sokáig és Londonban hozta a Nápoly együttesétől a Mancheser City együttesével már többször összeboronált Jorginhot. A 26 esztendős brazil középpályás 57 millió euróért váltott klubot és ötéves szerződést kötött a londoni kékekkel. Jorginho a Chelsea együttesében az 5-ös számú mezt fogja viselni. Jorginho 2014 és 2018 között futballozott a Nápoly együttesében és 160 mérkőzésen hat gólja mellett 14 gólpasszt is kiosztott.

Fotó:  Chelsea

“Egészen elképesztő, hogy itt lehetek a Chelsea-nél. Nem sokan jutnak el egy ilyen klubig, szóval nagyon örülök, hogy nekem sikerült. Izgatott vagyok, hogy egy ilyen erős bajnokságban játszhatok majd, ráadásul egy olyan klubban, ami mindent megtesz a siker érdekében.” - idézi a brazil játékos első szavait a Chelsea honlapja

chelsea-sarri.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.