2019. december 6., 14:28

Céljuk a felvidéki Aranycsapat-kultusz erősítése

A komáromi Kárpátia Sport Polgári Társulás jövőre vándorkiállítással, szurkolói találkozókkal, filmvetítésekkel kíván hozzájárulni az Aranycsapat emlékének megőrzéséhez a Felvidéken, hangsúlyozva Puskásék nemzettudat-erősítő szerepét. Az ősszel induló kiállítássorozata kapcsán kéri mindazokat, akik őrzik a legendás nemzeti 11-gyel kapcsolatos emlékeiket, hogy azokkal és az esetleges fotóikkal, ereklyéikkel segítsék az Aranycsapat-kultusz hazai erősítését.

A Kárpátia Sport Polgári Társulás (KSPT) szorosan együttműködik a túlparti Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztallal és más társszervezőkkel, amellyel közösen idén 15. alkalommal rendezték meg az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki döntőjét, valamint évek óta lebonyolítják a Kárpát-medencei Aranycsapat Kupát – a középiskolások részére kiírt teremlabdarúgó bajnokságot. Emellett folyamatosan gyűjtik az Aranycsapattal kapcsolatos emlékeket, ereklyéket is. Jövőre pedig azokat Az Aranycsapat története felvidéki szemmel című vándorkiállításon szeretnék a nyilvánosság elé tárni.

A rendhagyó tárlatanyag az aranylábú tizenegy történetén keresztül a XX. század 50-es éveinek felvidéki magyar sajtóját és a csapattagok későbbi felvidéki kapcsolatait is  szeretné bemutatni“

- tájékoztatta portálunkat Pallag György mérnök, a KSPT elnöke.

Hozzáfűzte:

a vándorkiállítás gerincét majd az 1950-56 között lezajlott Aranycsapat-mérkőzések története képezi, amelyek molinókra kerülnek fel. A korabeli felvidéki sajtóban azokról megjelent cikkeket kinagyítják, akárcsak a csapattagok életrajzát és fotóit, majd kiállítják.

„Folyamatosan készülnek a molinók, a kiállítás-megnyitót pedig Komáromba, 2020 szeptemberének végére, Kocsis Sándor, az Aranycsapat középcsatárának születésnapjára tervezzük. Azután igény szerint szívesen utaztatjuk majd Kárpát-medence-szerte. Addig azonban kérjük mindazokat, akik mindmáig féltve őrzik a legendás nemzeti 11-gyel kapcsolatos emlékeiket, hogy azokkal és az esetleges fotóikkal, ereklyéikkel segítsék az Aranycsapat-kultusz hazai erősítését. Ha a vonatkozó újságcikkeket. községi krónika-bejegyzések másolatait és emléktárgyakat hajlandóak kölcsönözni a kiállításunkra, mielőbb vegyék fel velünk a kapcsolatot a karpatiasport@gmail.com címen! Továbbá a csapattagokkal történő találkozásaikról élménybeszámolókat is írhatnak, amelyekkel szintén gazdagíthatják tárlatunkat. Azoknak könyvben való megjelentetését is tervezzük. A beküldött anyagok elektronikus feldolgozásában nekünk id. Batta György író, volt sportújságíró is segítséget nyújt, aki hozzánk hasonló szenvedélyes Aranycsapat-rajongó és e téma avatott szakértője“ - fejtette ki a továbbiakban.

Azt is megtudtuk, hogy

a magyarlakta vidékeken e kiállítás bemutatása majd szurkolói találkozók keretében történik, ahol a csapattal kapcsolatos kiadványokat és filmeket is be szeretnék mutatni.

„Az egykori csapattagok rokonainak és még élő barátainak részvétele emelné e találkozók fényét. Például állandó kapcsolatban állunk ifj. Buzánszky Jenővel, továbbá Grosics Gyula Edina nevű lányával, valamint a Komáromban edzőként tevékenykedő Bozsik Péterrel, Bozsik József fiával. A legismertebb 6:3 című filmen kívül levetítjük majd a magyar csapat VB-döntőbeli szerepléséről szólót és továbbiakat is. A lényeg az, hogy Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula, Lóránt Gyula. Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László neve a Felvidéken se merüljön feledésbe!“ - mondta el végül a KSPT alapító elnöke.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.