2018. november 8., 13:15

Bundesliga: Nagy a nyomás a Bayernen a Dortmund elleni rangadó előtt

Nagy a nyomás a címvédő Bayern Münchenen a veretlenül listavezető Borussia Dortmund elleni rangadó előtt, mivel a német labdarúgó-bajnokság eddigi tíz fordulója során négypontos hátrányba került.

Hertha-Bayern München

A legutóbbi hat kiírásban bajnok bajoroknál akár Niko Kovac vezetőedző állásába is kerülhet egy újabb kudarc, mivel ez esetben a Bundesliga egyharmadához érve tetemesnek tekinthető hétpontos lemaradása lenne a jelenleg harmadik helyen álló együttesnek.

„Tudjuk, hogy fejlődnünk kell a Dortmund elleni rangadóig. Jelenleg hiányzik a gördülékenység és a könnyedség a játékunkból, így mindent kemény munkával kell megszereznünk” – mondta a horvát szakember az AEK Athén ellen otthon 2-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzést követően, mellyel csapata nagy lépést tett a nyolcaddöntőbe jutás felé.

Kovac elismerte, a Dortmund a szombati találkozó esélyese, már csak azért is, mert hazai pályán játszik. Ugyanakkor hozzátette, bár sokakat meglephet, vagy akár kinevethetik, hogy ezt mondja, de jó a hangulat az öltözőben. A tréner ezzel együtt tisztában van vele, hogy csak győzelemmel tudják elhallgattatni a kritikusokat, akik krízisről beszélnek.

A Dortmund a nagyszerű szezonrajtját követően kedden idénybeli első vereségét szenvedte el, amikor kikapott az Atlético Madrid vendégeként a BL-ben, de a játékosok szerint jókor jött a pofon.

„Talán nem is olyan rossz, hogy vesztettünk most. Az elmúlt hetekben minden briliánsan működött, de ez a vereség visszarántott minket a valóságba” – fogalmazott a kapus, Roman Bürki.

A Dortmund ereje egyértelműen a támadójátékában rejlik, tíz forduló alatt harmincszor volt eredményes, és a spanyol fővárosban elszenvedett vereséget megelőzően, mindössze egyszer, még a második fordulóban fordult elő, hogy nem tudott a kapuba találni.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató negyedik RB Leipzig vasárnap a gyengén rajtoló Bayer Leverkusent látja vendégül. A Hoffenheim a hétközi BL-fordulóban a lyoni 2-2-es döntetlenjével – ezen a meccsen tért vissza betegsége után Szalai Ádám –versenyben maradt a továbbjutást illetően, szombaton pedig már az Augsburgot fogadja. Az ágyéksérüléssel bajlódó Sallai Roland csapatához, a Freiburghoz az FSV Mainz látogat, míg Dárdai Pál vezetőedző együttese, a Hertha BSC a Fortuna Düsseldorf vendége lesz szombaton.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.