2019. május 20., 09:05

Buna Gábor: fantasztikus érzés volt, hogy egy egész ország a sikerünkért szurkol

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar U17-es válogatott történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy kvalifikálta magát a brazíliai vb-re. A válogatott egyik alapemberét a Magyar Futball Akadémia növendékét kérdeztük az Eb-ről és az átélt élményekről.

Buna Gábor
Fotó: mlsz.hu

Buna Gábor a tornán három mérkőzésen is pályára lépett. A Marcaliból indult tehetséges védő szerint hatalmas kiugrási lehetőséget jelentett a torna és a vb-re való kijutással sikerült elérni a céljukat és mellé rengeteg örömet szereztek egy egész országnak, ami a csapat mögött állt az egész torna idején.

„Egy nagyszerű tornát zártunk a csapattal. Az Európa bajnokság előtt azt a célt tűztük ki, hogy továbbjussunk a csoportból, majd kvalifikáljuk magunkat a brazíliai világbajnokságra. A kitűzött célt sikerült elérni és mellé nagyon sok pozitív tapasztalattal gazdagodtunk. Egy mentálisan hihetetlenül erős csapat vagyunk, nagyszerű játékosokkal és szakmai stábbal, akik mind egy célért küzdöttünk. Megmutattuk, hogy az európai elittel is sikerül felvenni a versenyt a magyaroknak”.

A Honvéd akadémiájának fiatal tehetsége örömmel konstatálta, hogy a magyar szurkolók remek hangulatot teremtettek és büszkén tekint arra, hogy nemzeti színekben játszhatott.

„Örömmel tapasztaltuk, hogy honfitársaink mindenhol ott vannak, hiszen minden meccsünkön nagyszerű hangulatot teremtettek a magyar szurkolók, ami eszméletlenül nagy erőt adott az egész csapatnak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az országot képviselhettem és nemzeti színekben játszhattam. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy egy egész ország a sikerünkért drukkol és büszke ránk. Rengeteg pozitív üzenetet és szeretetet kaptunk. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. A brazíliai világbajnokság a következő állomás. Az egész csapat nevében ígérhetem, hogy ott is a tőlünk megszokott elszántsággal és teljes szívvel fogunk a hazánkért futballozni” – nyilatkozta Buna Gábor portálunknak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.