2021. január 28., 18:45

Brazil balhátvéddel erősített a DAC

Újabb játékossal erősítette meg védelmét a Fortuna Ligában szereplő dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek ezúttal egy fiatal brazil balhátvédet szerződtettek.

Fotó: dac1904.sk

A Fortuna Liga tavaszi szezonjára gőzerővel készül a dunaszerdahelyi együttes. A DAC újabb erősítést jelentett be hivatalos médiafelületén, a csallóközi gárda ezúttal is a védelembe igazolt egy fiatal játékost, a 21 esztendős brazil balhátvéd Mateus Brunetti személyében.

A brazil futballista a brazil Figueirense FC csapatától érkezik, és 2022 nyaráig írt alá a sárga-kékekhez.

Brunetti a legutóbbi két szezont a Figueirense gárdájánál töltötte, amelynek színeiben 17 találkozón lépett pályára a brazil másodosztályban, a Serie B-ben, valamint további három alkalommal szerepelt a Brazil Kupában is. A balhátvéd pozícióján kívül középső védőként is bevethető, számol be róla a DAC hivatalos honlapján.

Nagyon boldog vagyok, amiért aláírhattam szerződésemet a DAC-cal. Ez az első külföldi szerepvállalásom, és nagyon izgatott vagyok.

A klubbal való megegyezésben szerepet játszott az a tény, hogy a csapat évről évre szerepel a nemzetközi kupaporondon és a bajnokságban is a legmagasabb célokat tűz ki maga elé. Bízom benne, hogy képes leszek gyorsan beilleszkedni és segíteni a gárdának a céljai eléréséhez” – jelentette ki a brazil futballista a szerződésaláírás után, olvasható a DAC oldalán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.