2020. augusztus 8., 19:41

Bravúros hazai győzelemmel javított a komáromi KFC

A szlovák másodosztály hétvégi fordulójában a komáromi lila-fehérek hazai pályán próbáltak javítani. Miroslav Karhan együttese az első fordulóban a Zólyombrézó otthonában szenvedett kétgólos vereséget.

Fotó: šport.sk

A másodosztályban érdekelt Komárom ellenfele a második fordulóban a Zsolna tartalékcsapata volt, amelyben a DAC-tól szerződtetett Bari Krisztián is lehetőséget kapott a kezdőben.

Miroslav Karhan kezdőjében több felvidéki futballistának is bizalmat szavazott, Szőcs László, Saláta Kornél, Domonkos Kristóf, Pinte Patrik, Pastorek József valamint Doktorík Dávid is pályára léphetett a lila-fehéreknél.

Az első játékrészben a hazaiak több komoly gólszerzési lehetőséget is kialakítottak.
A 20. percben a komáromiak még büntetőt is hibáztak, amit a csapatkapitány Domonkos Kristóf nem tudott gólra váltani.
A zsolnai hálóőr több ízben is komoly bravúrt mutatott be, de összeségében a komáromiak jártak közelebb a gólhoz az első félidőben.

Szünetről visszatérve a komáromiak, öt perc alatt két gólt is szereztek, amivel otthon tartották a három pontot. A hazaiak mindkét gólját a Zólyombrézó csapatától érkezett Pastorek József szerezte.
A vendégek a folytatásban próbáltak gólt szerezni, de ezúttal nem sikerült betalálniuk, így pont nélkül távoztak Komáromból.

A KFC tehát az első fordulóban elszenvedett vereséget követően, első hazai mérkőzésén győzni tudott.

A következő fordulóban a komáromi lila-fehérek a Poprád otthonában lépnek pályára, jövő hét pénteken 19 órától.

II.liga, 2. forduló:
KFC Komárom - MŠK Zsolna B 2-0 (0-0)
Városi Stadion
, Komárom, 575 néző v.: Chromý
Gólszerzők: Pastorek (52., 57.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.