2025. szeptember 11., 09:47

Bővült a 2026-os világbajnokság mezőnye

Negyvennyolc helyből tizennyolc elkelt, maradt tehát harminc kiadó hely a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra. Ebbe a harmincba kellene beleférnie a magyar válogatottnak is, két forduló után azonban sejthető, a csoportelsőség szinte elérhetetlen Szoboszlaiék számára. Egyenes kijutásban aligha bízhatunk, marad a pótselejtező, ahhoz viszont meg kell előzni az íreket és az örményeket.

foci
Fotó: unsplash.com

A „meg kell előzni” feltételezi, hogy a mieink legyőzik az íreket és az örményeket is, mert máskülönben újabb vb-selejtező múlik el úgy, hogy a nagy torna ismét csak ábrándkép marad számunkra. 2030? Megint négy év, majd akkor? Ki hisz benne? Maradjunk a jelenben, az európai selejtező F csoportjánál. Az első forduló a jereváni Örményország-Portugáliával kezdődött, a 0-5-öt talán még az örményeknek sem kell megmagyarázniuk. Ronaldo kétszer is betalált, ahogy João Félix is – csapattársak az En-Naszrnál –, a magyarok meg Dublinban játszottak szeptember 6-án, és az első félidei 0-2-ről lett 2-2 a végeredmény. A tizenötödik percben már kettővel vezettünk, és egy perccel a lefújás előtt is 1-2 volt az állás, emberhátrányban védekeztünk, az írek szereztek egy pontot, mi elveszítettünk kettőt. Aztán 9-én az örmények meglepetésre 2-1-re legyűrték az íreket, vagyis a világ százötödik legjobb válogatottja felülmúlta a FIFA-világranglista hatvanadikját.

A Puskás Arénában a magyar-portugálon portugál labdatartást láthattunk, de 1-0-ra mi vezettünk, a szünetben azonban 1-1 volt az állás, majd Ronaldo büntetőből szerzett találatával 1-2, de a hajrában Varga ismét betalált, de még volt csattanó, könnyelműsködés kirúgásnál, a két liverpooli sztár csak összehozta a harmadik gólt a vendégeknek, 2-3 oda.

A világ harmincnyolcadik csapata kikapott a hatodiktól, nincsenek csodák. A 6 pontos Portugália jókora lépést tett a vb felé, Örményország 3, Magyarország 1 és Írország is 1 pontos. Négy mérkőzés maradt hátra, vagyis 12 megszerezhető pont. Reálisan nézve 9 pontot szerezhetünk, a kérdés tehát az, hogy 10 ponttal odaérhetünk-e a pótselejtezőt érő második helyre. A válasz: igen. A 9 pont két győzelmet jelent az örmények, egyet az írek ellen, vagyis az örmények maximum 6 pontot szerezhetnének, az írek kilencet, de a két válogatott is találkozik egymással, és persze a portugálokkal is. Október 11-én Örményországot fogadjuk Budapesten, 14-én Lisszabonban játszunk, és Portugália akár négy kör után kijuthat a világbajnokságra. November 13-án az örményekkel csapunk össze, 16-án az írek elleni hazai meccsel fejezzük be a selejtezősorozatot. Negyven év várakozását és vágyakozását kellene elfelejteni, felülemelkedni az elmúlt évtizedek kiábrándító valóságán.

Az európai selejtezők legnagyobb meglepetését Szlovákia okozta a Németország felett aratott 2-0-s győzelemmel. A szlovákok 6 pontosak, a németek közben azt igyekeznek megérteni, hogy mi lehet a pofon oka. Koszovó szintén 2-0-ra legyőzte Svédországot, a legnagyobb különbségű vereséget viszont Norvégia mérte Moldovára, 11-1, Erling Haaland öt gólt szerzett, és a skandinávok öt meccsből ötöt megnyertek, ahogy az angolok is.

A szeptemberi mérkőzések előtt 13 válogatott biztosította a részvételi jogát a 2026-os amerikai, mexikói és kanadai közös rendezésű világbajnokságon, az elmúlt napokban öttel nőtt ez a szám. Szeptember 4-én három dél-amerikai alakulat jutott ki a tornára. A 17. fordulóban Uruguay 3-0-ra verte Perut, Kolumbia szintén 3-0-ra legyőzte Bolíviát, ezzel mindkét győztes gárda ott lesz a vb-n, Paraguay pedig az Ecuador elleni hazai gól nélküli döntetlennel kvalifikált a viadalra.

Paraguay 2010, Kolumbia 2018 után vehet részt a világ legjelentősebb focieseményén. Az utolsó, 18. fordulóra egy kérdés maradt megválaszolatlan: ki zár a pótselejtezőt érő hetedik helyen. Venezuela állt jobb pozícióban, azonban hazai pályán 3-6-os vereséget szenvedett Kolumbiától, Bolívia pedig 1-0-ra legyőzte Brazíliát, Bolívia 20, Venezuela 18 pontot szerzett, vagyis hiába a negyvenhatodik hely a világranglistán, a hetvennyolcadik akár a vb-re is kijuthat. Afrikából szeptember 5-én jutott ki az első válogatott, Marokkó, 8-án a második, Tunézia. Marokkó az E csoportot nyerte meg, hét forduló után 21 pontos, Tunézia a H csoport élén végzett. Egyiptom, Dél-Afrika, a Zöld-foki Köztársaság és Algéria is közel áll a kijutáshoz, Nigéria viszont még a pótselejtezőről is lemaradhat.

Megosztás