2021. október 17., 19:51

Botrányos véget ért a Nagyszombat-Slovan rangadó - Videóval

A Fortuna Liga 11. fordulójának zárómérkőzését a Nagyszombat és a Slovan játszotta. A találkozó 16 perc után botrányos körülmények között szurkolói rendbontással zárult, majd hosszas várakozás után a játékvezető idő előtt lefújta a derbit.

Nagyszombat-Slovan
Fotó: TASR

Komoly felhajtás előzte meg a Fortuna Liga két éllovasának összecsapását. A címvédő Slovan a nagy rivális, idén remeklő Nagyszombat otthonában lépett pályára. A találkozóra minden jegyet értékesítettek, így közel 9 ezer szurkoló lehetett a stadionban. Az eddigiekhez képest ezúttal is parázs hangulatú derbire volt kilátás, a rendőrség is rizikós mérkőzésnek nyilvánította a rendezvényt.

A mérkőzésre jegyet váltó szurkolók mindössze 15 percig élvezhették a focit, ekkor ugyanis a Slovan ultrái pirotechnikai eszközöket dobáltak a játéktérre, majd berohontak a pályára. Egyes információk szerint a hazai ultrák provokálhatták a vendégek szurkolóit, majd ezek után a Szpartak ultrái is a pályára rohantak és a játéktéren összecsaptak a pozsonyi huligánokkal.

A mérkőzés játékvezetője Filip Glova azonnal félbeszakította a találkozót és a csapatokat az öltözőbe rendelte. Ezt követően a rendőrségi rohamosztag kiürítette a Slovan szektorát. Hosszas várakozás után pedig a játékvezető idő előtt lefújta a mérkőzést, mivel információk szerint a Slovan nem szerette volna folytatni a mérkőzést, mert azt nehezményezték csupán az ő szurkolóikat tesékelték ki a stadionból, holott a hazaiak ultrái is a pályára rohantak.

Egy biztos a fegyelmi bizottságnak bőven lesz dolga a botrányos véget ért rangadó kapcsán, várhatóan komoly büntetések várhatóak mindkét fél számára. Ez pedig nem a legjobb reklám volt a szlovák foci számára, az egyik legnagyobb múltú rangadóval.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.