2018. augusztus 27., 18:14

Bosnyák válogatott csatárt igazolt a Vidi

Armin Hodzic személyében ötszörös bosnyák válogatott futballistát igazolt a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Mol Vidi FC.

Armin Hodzic
Fotó: molvidi.hu

A fehérvári klub hétfőn honlapján számolt be arról, hogy hosszú távú szerződést kötött a 23 esztendős csatárral.

A gólerős támadó a Zeljeznicar korosztályos csapataiban nevelkedett, majd 16 évesen az angol Liverpoolhoz került. A Mersey-partján nem jutott el az első csapatig, visszatért a Zeljeznicarhoz, ahol egészen fiatalon meghatározó játékos lett és 49 találkozón 18-szor volt eredményes.

Nevelőegyesületéből a horvát Dinamo Zagrebhez szerződött, ahol az elmúlt években 111 mérkőzésen 51 gólt szerzett. 2015-ben két Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen is szerepet kapott, az Olympiakosz ellen idegenben be is talált a görögök hálójába.

Hodzic elmondta, nem csak csatárként, árnyékékként és baloldali szélsőként is számíthat rá a szakmai stáb. Hozzátette, döntésében nagy szerepe volt annak, hogy a Vidi már biztosan pályára lép valamelyik európai kupasorozat főtábláján.

A klub új csatára az AEK Athén elleni keddi Bajnokok Ligája-selejtező visszavágón nem léphet pályára, ugyanis a Dinamo színeiben már játszott a sorozat idei kvalifikációjában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.