2020. július 25., 18:27

Bombameglepetés! A sárga-kékek legyőzték a Marseille-t

Az ausztriai Tirolban edzőtáborozó DAC szombat délután a francia futball egyik legeredményesebb csapata, az Olympique Marseille ellen játszott felkészülési mérkőzést.

Fotó: fcdac.sk

A dunaszerdahelyi DAC is megkezdte a felkészülést az új bajnoki idényre, a sárga-kékek ellenfele a patinás francia együttes, a Marseille volt az ausztriai edzőtáborban.

A DAC a mérkőzés előtt a hivatalos honlapján egy remek videóösszeállításban mutatta be a klub új szerelését, amely a Marseille elleni mérkőzésen debütált a nagyközönség előtt.

A találkozót egyébként csak a televízióban, valamint az interneten lehetett követni, miután nézők nélkül játszották le a mérkőzést. Bernd Storck együttesében a héten igazolt két német játékos Jannik Müller és Sidney Friede is debütálhatott.

A DAC játékosai nem riadtak meg komoly nevű ellenfelüktől, sőt a mérkőzés 3. percében Divkovič révén a sárga-kékek kerültek először helyzetbe, a horvát támadó lövése nem sokkal kerülte el Mandanda kapuját. Ezt követően a franciák is megvillantak, és Germain lövését Jedličkának kellett védenie.

A mérkőzés 18. percében Kalmár Zsolt labdaszerzése után Eric Ramirez lőtt éles szögből a hosszúba.

A franciák a gól után sem tudtak komoly ziccereket kialakítani. Játékukon érződött, hogy a francia bajnokság csak augusztus második felében rajtol, ráadásul három hónapja nem is játszott tétmérkőzést, ellenben a dunaszerdahelyiekkel, akik nagyon harcosan futballoztak, és bizonyítani szerettek volna.

A mérkőzés 33. percében Kalmár Zsolt egy szépségdíjas góllal hívta fel magára a figyelmet,

miután szabadrúgásból tekert Mandanda kapujába. A sárga-kékek az első játékrészben a játék minden elemében jobbnak bizonyultak a francia sztárcsapatnál, akik nem igazán tudtak felpörögni.

Szünetről visszatérve André Villas-Boas pár játékos kivételével szinte a teljes kezdőcsapatot lecserélte. A második játékrész első lehetősége a DAC új szerzeménye, Sidney Friede előtt adódott, a német játékos azonban a kapu mellé lőtt.

A 52. percben a játékvezető kezezés miatt büntetőt ítélt a franciáknak, amit a Les Olympiens legértékesebb futballistája Florian Thauvin váltott gólra.

A második játékrészben már a Marseille előtt több komoly gólszerzési lehetőség is adódott, az 55. percben egy formás akció végén Benedetto lőtt a kapu fölé. A mérkőzés második felében is a franciák domináltak, azonban a DAC előtt is akadt gólszerzési lehetőség, mikor Mandandának kellett bravúrt bemutatni Kružliak fejesénél.

Tíz perccel a vége előtt a franciák előtt komoly egyenlítési lehetőség adódott, Jedlička bravúros védéssel mentett szögletre. A mérkőzés utolsó tíz percében is a franciák előtt akadtak gólszerzési lehetőségek, de ezekből sem sikerült betalálniuk Jedlička kapujába.

Bernd Storck együttese óriási meglepetésre legyőzte a francia sztárcsapatot.

Felkészülési mérkőzés:
FC DAC 1904 – Olympique Marseille (francia) 2-1 (2-0)
Kufstein Arena, Ausztria.
Gólszerzők: Ramirez (18.), Kalmár (33.) ill. Thauvin (52., büntetőből)
DAC: Jedlička - Blackman, Müller (Švec 85.), Kružliak, Davis – Njie (Ménde 68.) - Fábry (Simčák 79.), Kalmár, Friede (Malý 59.) - Divković (Sharani 55.), Ramirez. Vezetőedző: Bernd Storck.
Marseille: Mandanda - Sarr, Álvaro, Čaleta-Car (Balerdi 77.), Amavi - Chabrolle, Gueye, Sanson - Germain, Aké, Payet.
II.félidő:
Mandanda - Sakai, Álvaro, Čaleta-Car, Khaoui – Rongier, Kamara, Strootman - Thauvin, Benedetto, Radonjić. Vezetőedző: André Villas-Boas.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.