2021. június 13., 16:16

Bognár György bocsánatot kért a nézőktől

A szombati Dánia-Finnország mérkőzést a stúdióban többek közt az M4 Sport szakértője és a Paks vezetőedzője, Bognár György véleményezte, így többek közt Christian Eriksen drámai összeesése kapcsán is megszólalt, ami sok nézőben erős ellenérzéseket váltott ki.

bognar gyorgy
Fotó: Paksi FC FB-oldal

A világhálón többen azt követelték, hogy a korábbi válogatott labdarúgót ezúton ne hívják semmilyen műsorba, mert érzéketlen kijelentéseket tett az eset után, egyebek mellett a mérkőzés további folytatása mellett foglalt állást. 

Az edző vélhetően maga is észrevette, hogy nem fogalmazott szerencsésen, ma pedig a klubja közösségi oldalán közleményben kért bocsánatot.

Számomra is világossá vált, hogy rengeteg ember érzelmi világára bántóan hatott a Dánia-Finnország mérkőzés közbeni véleménynyilvánításom. Miután több forrásból is értesültünk a stúdióban, hogy a dán válogatott Christian Eriksen állapota stabil, szakmai szempontokat kezdtem figyelembe venni, figyelmen kívül hagyva a történtek komoly lélektani hatását. Utóbbi miatt ezúton szeretnék elnézést kérni minden sportrajongótól és mindenki mástól, aki félreértett, és akaratomon kívül megbántottam az érzéseiben. A történtek rám is sokkolóan hatottak, érzelmileg megviseltek, éppen ezért szerettem volna sürgetni, hogy ennek a találkozónak minél előbb vége legyen. Kívánom, hogy soha többé ne kelljen átélnünk ilyen esetet, hogy Christian, akiért egy világ aggódik, mielőbb felgyógyuljon, pályára léphessen, ahogy csapattársaitól is ezt kérte."
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.