2018. június 20., 08:46

Blatter csak a focit akarja élvezni Oroszországban

Megérkezett Moszkvába Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke, akit a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltottak.

201609091756480.blatter01.jpg

A FIFA-t 1998 és 2015 között irányító svájci sportvezető kedden érkezett az orosz fővárosba, ahol szállodája előcsarnokában fotózkodott szurkolókkal, majd szerdán találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek meghívására érkezett a vb-re.

"Azért vagyok itt, hogy élvezzem a világbajnokságot" - mondta mosolyogva a 82 éves Blatter, aki szerdán a tervek szerint megtekinti a Portugália-Marokkó mérkőzést is a moszkvai Luzsnyiki Stadionban.

Blattert - aki korábbi közlés szerint két-három napra utazott Oroszországba - és a szintén eltiltott Michel Platinit, az európai szövetség (UEFA) korábbi első emberét tavaly októberben hívta meg Putyin a vb-re, jelezve, hogy "régi barátokként" köszöntenék őket a helyszínen. A korábbi FIFA-elnök már akkor jelezte, hogy ott lesz a vb-n.

Joseph Blattert 2015-ben jogerősen hat, Platinit négy évre tiltotta el a FIFA összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.