2022. április 5., 12:23

BL: A címvédő a rekorder ellen

Szerdán rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szuperrangadóját, a címvédő Chelsea és a 13 elsőségével rekorder Real Madrid párharcának első felvonását.

Bajnokok Ligája, stadion
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR/AP

A két csapat tavaly az elődöntőben találkozott egymással, akkor a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató londoni együttes a spanyol fővárosban 1-1-es döntetlent ért el, majd a Stamford Bridge-en rendezett visszavágón 2-0-ra nyert, ezzel továbbjutott.

Idén a 16 között mindkét gárda francia riválist búcsúztatott, a Real Madrid a Paris Saint-Germain, a Chelsea pedig a Lille ellen járt sikerrel.

A két együttes eddig mindössze öt alkalommal találkozott egymással a nemzetközi a kupaporondon, a Chelsea pedig veretlen ezeken a találkozókon. A tavalyi elődöntős párharc előtt az 1998-as európai Szuperkupa-mérkőzésen a Kékek Gustavo Poyet találatával diadalmaskodtak, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1971-es athéni fináléjában pedig 1-1-es döntetlen után a két nappal később megismételt találkozón 2-1-re nyertek.

A Chelsea a Stamford Bridge-en a legutóbbi hat meccsét megnyerte,

ráadásul ezeken gólt sem kapott, ebben természetesen nagy szerepe van a kapus Edouard Mendynek, aki az előző idényben 12 fellépésén kilenc, a mostaniban pedig hétből öt mérkőzésen nyújtott hibátlan teljesítményt.

A Real Madridot irányító Carlo Ancelotti 2009 és 2011 között 109 mérkőzésen ült a Chelsea kispadján, 68 győzelem, 17 győzelem és 24 döntetlen volt a mérlege a csapattal, amellyel bajnok címet és FA Kupát nyert.

Thomas Tuchel, a Chelsea jelenlegi szakvezetője még soha sem kapott ki spanyol csapattól,

négy győzelem és öt döntetlen a mérlege. Carlo Ancelottival még a német Bundesligában találkozott először, a 2016-17-es idényben a Borussia Dortmund edzőjeként 1-0-s hazai sikert ünnepelhetett, a Bayern München otthonában viszont 4-1-es vereséget szenvedtek tanítványai. Legutóbbi párharcukat tavaly március 8-án rendeztek, akkor a Premier League-ben a Chelsea 2-0-ra győzte le otthon az Evertont.

A másik szerdai összecsapáson a 2020-as győztes Bayern München a Villarreal otthonába látogat. A Bundesligában sorozatban a tizedik elsőségükre hajtó, remek formában futballozó müncheniek esélyesként várják a párharcot, még úgy is, hogy az előző körből az Európa-liga-címvédő spanyol gárda a Juventus 3-0-s idegenbeli lelépésével jutott tovább a negyeddöntőbe, ahol 2009 óta először szerepel.

Az M4 Sport a Chelsea-Real Madrid összecsapást 21 órától élőben közvetíti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.