2021. február 28., 09:22

Bernd Storck: Nem léphetünk feljebb a tabellán, ha nem használjuk ki a helyzeteinket

A tavaszi idény első győzelmét szerezte a DAC a zempléni Nagymihály ellen. Mint arról beszámoltunk a dunaszerdahelyi együttes az alapszakasz utolsó előtti fordulójában két döntetlen után győzött ismét. A mérkőzést követően Bernd Storck is értékelte a csapata produkcióját.

Fotó: dac1904.sk

Hiába győzött ismét a dunaszerdahelyi DAC, a sárga-kékek német vezetőedzője, Bernd Storck nem volt megelégedve csapata teljesítményével, amit a mérkőzést követő sajtótájékoztatón is kifejtett.

Örülök a három pontnak, de annak már kevésbé, amilyen módon megszereztük a győzelmet. Felülmúltuk ellenfelünket, de az utolsó passzoknál hibáztunk. Több odaadásra, nagyobb átütőerőre lett volna szükségünk. Minden ellenfél iránti tiszteletem mellett mondom, hogy több gólt kellett volna rúgnunk. Nem léphetünk feljebb a tabellán, ha nem használjuk ki a helyzeteinket. A csapat mintha nem igazán élvezte volna a játékot, jobban kellett volna küzdenünk az újabb találatért. Ezt a szünetben is elmondtam a játékosaimnak”

 – kezdte értékelését Bernd Storck a dunaszerdahelyi együttes mestere, számol be róla a klub hivatalos honlapján.

A rutinos szakember viszont annak örült, hogy begyűjtötték a három pontot gyenge játékkal is, valamint Eric Davis visszatérését is pozitívumként élte meg a német szakvezető.

Örülök ugyanakkor, hogy több játékosnak is lehetősége volt pályára lépni, és Eric Davis visszatérése is boldoggá tesz. Látszik rajta a kihagyás, de ez ilyenkor normális. Az öltözőben uralkodó hangulaton is érezhető, hogy nyolc héttel a műtétjét követően újra itt van velünk. Ez nagyon fontos a hátralévő tizenegy mérkőzés szempontjából”

 – zárta értékelését a DAC vezetőedzője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.