2021. március 14., 09:53

Bernd Storck: Nehéz győzelmet arattunk

A Fortuna Liga felsőházi rájátszásának első fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán a hajrában szerzett két góllal győzték le az Aranyosmarót együttesét. A mérkőzést követően a DAC német vezetőedzője is elmondta véleményét a mérkőzésről.

Mint arról beszámoltunk, a DAC egy gyenge színvonalú mérkőzésen a hajrában szerzett két góllal győzött az Aranyosmarót ellen, ezzel visszavágtak az őszi hazai vereségért. A mérkőzésen a sárga-kékek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt szépségdíjas gólt szerzett, ami akár a hónap találata címre is jó eséllyel pályázhat.

A csallóközi együttes vezetőedzője is egyetértett abban, hogy egy nagyon nehéz győzelmet arattak, egy védekezésre berendezkedő együttes ellen.

„Gratulálok a csapatnak. Nehéz győzelmet arattunk egy nagyon jól szervezett védelemmel felálló csapat ellen. Az aranyosmarótiak nagyon mélyen védekeztek. Mindent megpróbáltunk, hogy helyzetet tudjunk kialakítani. A félidőben mondtam a fiúknak, hogy türelmesnek kell lennünk. Térfélcsere után egyre közelebb kerültünk a kapuhoz, majd jött Kalmár fantasztikus bombája, amely megtörte a gólínséget. Megvannak az adottságai arra, hogy ilyen helyzetből gólokat rúgjon. Ezen a mérkőzésen is keményen dolgozott. A meccs végén pedig Davis szép passzából talált be Ramirez. Legutóbb 3:1-re kikaptunk mai ellenfelünktől, de most jobban ügyeltünk a védekezésünkre, és nem hagytunk nekik területet az ellentámadásokra. A Slovantól elszenvedett vereség után nagyon örülünk a három pontnak, most pedig már a Nagyszombat elleni meccsre összpontosítunk” - nyilatkozta a mérkőzést követően Bernd Storck a DAC vezetőedzője.

Fotó: dac1904.sk

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.