2020. július 4., 08:19

Bernd Storck: Győzni jöttem

Bernd Storck júniusban kezdte meg a munkáját Dunaszerdahelyen, de neve senki számára nem volt ismeretlen a Csallóközben. A magyar válogatott szövetségi kapitányaként az Európa-bajnokságra vezette a csapatot, majd ott hatalmas sikert elérve egészen a nyolcaddöntőig meneteltek. A felvidéki magyar sport ikonjánál, a DAC-nál ugyancsak magasak az elvárások, főleg, hogy az utolsó három fordulóhoz közeledő bajnokságban már ő a harmadik vezetőedzője a sárga-kékeknek.

Már most látható, hogy Bernd Storck átfogó elképzelésekkel és tervekkel érkezett, ami a bajnokságban eredményesnek is bizonyult, ám a kiesés a kupában így is fájó. A története Dunaszerdahelyen még csak az elején jár, s bízzunk benne, hogy a nemzeti tizenegyhez hasonló sikereket hoz majd. A DAC mesterét a terveiről is.

Mikor keresték meg azzal, hogy dolgozzon vezetőedzőként a dunaszerdahelyi DAC csapatánál?

Néhány héttel ezelőtt, a pontos napot nem tudom megmondani, de azután történt, hogy az előző belgiumi csapatomnál bejelentettem a távozásomat. Ezt követően érkezett a dunaszerdahelyiek ajánlata, majd a menedzsment tagjaival is találkoztam.

Világi Oszkár tulajdonossal is beszélt?

Igen, először a klub szakmai vezetésével tárgyaltam, majd néhány nappal később Világi úrral is egyeztettem. Részleteiben is megbeszéltük a dunaszerdahelyi lehetőségeket, én is bemutattam az elképzeléseimet, vagyis azt, hogy milyen rendszerrel dolgozom, miként képzelem el az együttműködést, a munkát. Nagyon pozitív volt a folyamat, és valójában így „találtunk” egymásra a DAC-cal.

Ezt megelőzően is voltak információi a klubról?

Természetesen, hiszen a magyar válogatottban is voltak a DAC-ban focizó játékosaim. Ismertem a Dunaszerdahelyen dolgozó korábbi német trénereket, és azzal is tisztában voltam, hogy ez egy magyarlakta régió, ahol erős a kapcsolat a magyar focival, és az emberek örültek annak, amikor négy évvel ezelőtt a magyar csapattal sikerült az Európa-bajnokságra kijutnunk. Az itt élők mindennapjainak ismerete mellett pedig azt is tudtam, hogy gyönyörű arénája van a dunaszerdahelyi csapatnak, remek infrastruktúrával ellátott, amely kiváló alapot teremt a megfelelő munkához.

Mi győzte meg, hogy néhány év után ismét visszatérjen Közép-Európába?

A klub koncepciója, a vezetőség és a tulajdonos elképzelései, hogy maradandót alkossunk. A rövidebb távú cél, hogy a Slovan és a DAC közötti teljesítményben lévő különbséget megszüntessük, és ütőképesek legyünk a nemzetközi porondon is. Szeretnénk az Európa-ligában is eredményesek lenni, ezért amikor igent mondtam az ajánlatra, akkor felmerült annak a lehetősége is, hogy akár még ebben a szezonban elkezdjem a munkát, nem pedig csak a nyári szünetben.

A célunk, hogy a következő szezonban az Európa-liga csoportkörébe jussunk, de ez most még nagyon nehéz lesz. A következő idény után azonban már egyértelműen ez lesz a kiemelt nagy célunk.

Amikor beszélgetünk, már több mint három hete dolgozik a csapattal. Milyenek az első benyomásai? Azt tapasztalta, amit korábban várt?

Valójában ezek a hetek abban erősítettek meg, amit korábban is gondoltam. Elég nagy mennyiségű információt gyűjtöttem arról, milyen a klub felépítése, miként működnek a hétköznapok, és már ekkor sejtettem, nagyon jól felépített rendszerről van szó, a klub infrastruktúrája pedig a Bajnokok Ligája szintjét is megüti. Emellett olyan ismerős arcokkal találkoztam, mint Vida Máté, Kalmár Zsolt és Németh Krisztián, akikkel a magyar válogatottban már dolgozhattam. Olyan fiatal csapat várt rám Dunaszerdahelyen, amely nagyon tehetséges játékosokból áll és sok lehetőség van bennük. Ezt bizonyították a két bajnoki találkozón is, ahol rendkívül eredményesen fociztak, és megmutatták, mire is képesek.

Annak pedig, hogy a kupában nem sikerült a döntőbe jutni, ugyancsak megvannak az okai, amelyeket már ismerünk, de azokat elsősorban a csapaton belül szeretnénk kielemezni.

Az első benyomásaim tehát nagyon pozitívak és jól érzem magam Dunaszerdahelyen. Azt azonban sajnálom, hogy a koronavírus okozta járvány idejében a nézők nem tudtak olyan mértékben részt venni a klub életében, mint korábban. Bízom benne, hogy a szerdai pozsonyi Slovan elleni rangadón félház előtt olyan teljesítményt tudunk majd nyújtani a rajongóknak, amivel elégedettek lesznek. Tudom, az ország egyik legjobb szurkolótábora a miénk, a legtöbb mérkőzésünkön telt ház előtt léphetnek a fiúk a pályára, s reméljük, hamarosan ismét lehetővé válik mindez.

Bernd Storck

A kupaelődöntő visszavágóján és a bajnoki találkozókon is csak egy-két szlovák állampolgárságú játékos kapott lehetőséget. Elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkező bajnoki találkozókon az akadémia fiataljai is lehetőséghez jussanak a csapatban?

Jelenleg még azt kell mondanom, hogy nem. A cserepadon több fiatal tehetség kapott helyet, ezt már pozitív dolognak tartom, mert bekerülnek a közegbe, már néhányan a felnőtt csapattal gyakorolnak, de azon a szinten, ahol a csapat jelenleg van, nem tudják a teljesítményünket tovább erősíteni. Edzőként azonban éppen az a munkám, hogy a fejlődésüket tovább segítsem, mert nem csupán tréner vagyok, hanem bizonyos szempontból a tanáruk is, akinek a segítségével a teljesítményüket javíthatják. Természetesen ehhez időre van szükség.

Olyan csapatot akarok építeni, amelyik irányítja a meccset, többet birtokolja a labdát, kezdeményező, a játékosok pedig tudják, mit kell tenniük a védekezésben és a támadásban egyaránt. Fontos, hogy a labdarúgók tele önbizalommal lépjenek a pályára, ebben is segítek nekik. Az önbizalomnak három téren kell jelentkeznie: a technikai képzettségben, a taktikai felkészültségben és a fejekben.

Az edzésen olyan gyakorlatokat végzünk, amelyek megmutatják a játékosoknak, mit várok tőlük, a tétmeccsen pedig már azzal a tudattal lépnek pályára, hogy képesek megvalósítani az elképzeléseimet. Ami a játéklehetőséget illeti, az eddigi mérkőzések tétje miatt még nem kaptak teret, de a Slovan elleni rangadót követően néhányukat szeretném a csapatban is kipróbálni. A pozsonyiakkal vívott mérkőzés természetesen még nem erről fog szólni, hiszen presztízscsatáról van szó, de azután bízom benne, hogy a fennmaradó két mérkőzésen élnek a lehetőségükkel.

Beszéltek már arról, hogy esetleg a nyáron miként tudják erősíteni a keretet?

Szoros kapcsolatban vagyok a vezetőséggel annak kapcsán, miként is tudjuk majd a jövő szezon csapatát kialakítani. Vannak olyan játékosok, akik kölcsönjátékon szerepelnek, az elkövetkező napokban döntjük el, hogy mi lesz az ő sorsuk, vagyis, hogy kívánunk-e velük a továbbiakban is együttműködni vagy más opciókkal élünk. Jelenleg is egyeztetünk ezekben a kérdésekben. Azt gondolom, rövid időn belül letisztul a helyzet, és akkor tisztábban látjuk majd a játékosok sorsát.

Belgiumból érkezett a Csallóközbe. Hogyan látja, melyek a legfőbb különbségek a belga és a szlovákiai labdarúgás közt? Megállná a helyét a DAC a belga élvonalban?

Egyértelműen megállná a helyét a belga ligában. A labdarúgásnak ott is erősen fizikális jellege van, de több olyan csapat is van, amely valóban focizni szeretne az ellenfele ellen, mint itt Szlovákiában.

Azt tapasztalom ugyanis, hogy a csapatok szinte félnek a DAC ellen focizni, inkább hosszú átadásokkal próbálkoznak, nehogy a védelemben hibákat kövessenek el.

Az eddigi ellenfelek közül csupán a nagyszombatiak szintjén láttam azt, hogy a játszani akarás dominált, a kupameccseken ennek az ellenkezőjével találkoztunk. Természetesen erre is fel kell készülnünk, és az új szezonban olyan stratégiával kell pályára lépnünk, amellyel mindezek fényében is eredményesek tudnunk lenni. A csapattal is úgy dolgozom majd, hogy tisztában legyenek mindezzel, mert ugyan nem lesz egyszerű átalakítani a játékunkat, de olyan tehetséges labdarúgóink vannak, hogy ezzel a kihívással is sikeresen megküzdünk.

A szakmai pályafutása kapcsán nem hagyhatjuk ki a magyar válogatottal kapcsolatos kérdést sem. Követi a nemzeti tizenegy eredményeit?

Természetesen igen.

Sikerülhet újra a kijutás az Európa-bajnokságra?

A fociban minden lehetséges. Először a Bulgária elleni lehetőséggel kell élni, a kinti találkozón eredményesnek kell lenni, és akkor jöhet a hazai mérkőzés az új Puskás Arénában, ahol hatvanezer néző előtt minden elképzelhető. A csapat jó, sok fiatal tehetséggel rendelkezik, akik az elmúlt években külföldön sokat fejlődtek.

Mit gondol, a játékosok erősebbek, mint négy évvel ezelőtt, amikor a vezetésével kijutottak a kontinensviadalra?

Ezt így nem mondhatjuk. 2016-ban nagyon jó csapatom volt, és négy év alatt tovább fejlődtek. Az akkori fiatalok ma már alapemberek, és általánosan összehasonlítani nem lehet a teljesítményt. A csapat viszont erős, ahogy említettem, a külföldi tapasztalatok sokat segíthetnek. Először azonban Bulgáriában kell győzni, de az esetleg mindent eldöntő mérkőzés Izland vagy Románia ellen odahaza sem lesz egyszerű.

A magyar nyelvvel egyébként hogyan boldogul?

Szavakat inkább ne kérdezzen. Az a fontos, hogy a játékosokkal a kommunikáció jól működjön. A csapattal angolul kommunikálok, Németh Antal pedig segít a magyar játékosokkal folytatott beszélgetésben.

Pár hete van a Csallóközben, kóstolt már valami finom magyaros ételt itt nálunk?

Ha a gulyásra gondol, azt még nem kóstoltam, de a dunaszerdahelyi Villa Rosában már volt lehetőségem egy finom halászlét elfogyasztani, az valóban nagyon ízlett.

(Az interjú a Magyar7 hetilap 2020/27. számában jelent meg.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.