2020. szeptember 13., 12:13

Bernd Storck: A második félidőben nyújtott játékunk nagyon boldoggá tett

Mint arról beszámoltunk, a DAC emberhátrányban fordított a Rózsahegy elleni hazai mérkőzésen. A dunaszerdahelyi sárga-kékek 3-2-re győzték le Almási László csapatát, aki gólt is szerzett egykori csapata ellen.

Fotó: dac1904.sk/Lelkes Ernő

A dunaszerdahelyiek német mestere, Bernd Storck elmondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, hiába kezdtek jól, az első félidő második részére visszaesett a játékuk, ami egy kiállítást is eredményezett.

Ahogy az várható volt, nehéz meccset játszottunk. Amióta itt vagyok, negyedszer mérkőztünk a Rózsahegy ellen. Jól kezdtük a találkozót, Divkovićnak és Ramireznek köszönhetően két nagy helyzetet is kidolgoztunk, melyeket be kellett volna rúgnunk. Utána leesett a játékunk színvonala, dezorientálttá váltunk, majd jött a gól és a kiállítás. Az öltözőben megváltoztattuk a taktikánkat, és a folytatásban megerősítettük a deffenzívánkat, kihasználva minden lehetőséget a támadásra"

- értékelt Bernd Storck a klub hivatalos honlapján.

A második félidőben egy pokoli hat perccel három fantasztikus gólt szerzett a DAC, ami végül három pontot ért a sárga-kékeknek. Bernd Storck kifejtette, csapata mindent megtett a győzelemért, és a második félidőben látott játék után nagyon boldog.

Egy szép góllal sikerült kiegyenlítenünk, majd jött Ramirez hihetetlen találata és Kalmár bombája. A játékosaim mindent megtettek a győzelemért, hajtottak a negyedik gólért is. Remek eredmény született, melynek a szurkolóink is örülhetnek, de kár, hogy ma nem lehettek többen a stadionban. A második félidőben nyújtott játékunk nagyon boldoggá tett. Az ilyen előadás önbizalmat ad nekünk a csütörtöki Európa-ligás meccsre, melyre hasonló stratégiával készülünk”

- mondta a német mester.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.